Pozitív gondolkodás- a pozitív következmények elővételezésére való hajlam

Kontrollképesség-az életfelfogás, amely szerint a várható események a személyen saját magán múlik

Koherencia érzék-az összefüggések megértése, megérzésére való képesség: annak az érzése, hogy a személy a külső környezet változásait előre jelezheti.

Öntisztelet- önmagunk pozitív értékelése és az önjutalmazásra is figyelmet fordító magatartás

Növekedésérzés-az egyén önmagát reálisan szemlélve, folyamatos megújulásra képes személyként definiálja magát

Rugalmasság, kihívásvállalás-az egyén a változásokban a személyes fejlődés lehetőségeit keresi

Empátia, társas monitorozás képessége- az egyén képességét mutatja abban a tekintetben, hogy mennyire képes a társas környezeti információk szelektív észlelésére és adekvát felhasználására

Leleményesség- a személyiség kreatív kapacitása

Én-hatékonyság érzés-a személy azon meggyőződése, hogy képes a kitűzött cél érdekében előre vivő viselkedéseket végrehajtani.

Társas mobilizálás képessége-a személy képes mások irányítására, el tudja érni, hogy mások támogassák céljai elérésében

Szociális alkotóképesség-a személy képes rá, hogy az együtt gondolkodás folyamatában mások képességeit feltárja és hasznosítsa

Szinkronképesség-az egyén képes rá, hogy pszichés energiáit a tevékenységére koncentrálja. Képes kontrollálni figyelmét és tudatát.

Kitartásképesség- az akadályok esetén is képes viselkedését folytatni, amiben a magas frusztrációs tolerancia szintje is segíti

Impulzivitáskontroll- az a képesség, amely lehetővé teszi a viselkedés racionális kontrollját és a kontextuálisa leghelyénvalóbb magatartás kiválasztását.

Érzelmi kontroll- a személy a kudarcok ellenére is uralkodni képes negatív emócióin és konstruktív viselkedésre tudja fordítani energiáit.

Ingerlékenység gátlás-az egyén azon képessége, amely lehetővé teszi, hogy racionális kontrollt gyakoroljon indulatai felett és dühét konstruktív módon tudja felhasználni.

“Az első szolgálat, amellyel a közösségben egyik ember a másiknak tartozik, az az, hogy a másikat meghallgatja. Ahogy az istenismeret azzal kezdődik, hogy Isten igéjére hallgatunk, ugyanúgy a felebaráti szeretet kezdete az, hogy megtanulunk odafigyelni a felebarátra. Isten irántunk való szeretete nyilvánul meg abban, hogy nem csak igéjét adja nekünk, de fülét is kölcsönzi hozzá. Így az Ő munkája az, amit a másikért teszünk, amikor megtanulunk odafigyelni rá. Sok keresztyén, különösen is a prédikátorok gyakran azt hiszik, hogy amikor más emberekkel vannak együtt, akkor nekik mindig valamit nyújtaniuk kell, az az ő egyedül lehetséges szolgálatuk. Elfelejtik, hogy a meghallgatás nagyobb szolgálat lent, mint a beszéd. Sok ember keres egy fület, amely meghallgatja őt, és nem találják ezt a keresztyének között, mert ők ott is beszélnek, ahol hallaniuk kellene. Aki azonban már képtelen arra, hogy felebarátját meghallgassa, az nemsokára már Istent sem fogja meghallgatni, hanem Isten előtt is mindig beszélni fog. Itt kezdődik a szellemi élet halála és végül már csak a szellemi fecsegés marad, a papos leereszkedés, amely megfullad a kegyes szavakban. Aki nem képes arra, hogy hosszan és türelmesen odafigyeljen, az mindig el fog beszélni a másik füle mellett és végül még maga sem fogja ezt észrevenni. Aki azt gondolja, hogy az ideje túl drága ahhoz, hogy a másik meghallgatására fordítsa, annak sosem lesz igazán ideje Istenre és felebarátjára, hanem mindig csak saját magára, saját szavaira és terveire. A testvéri lelki gondozás lényegében abban különbözik a prédikációtól, hogy az Ige feladatához itt a meghallgatás feladata is hozzájárul. Létezik a fél-füllel való meghallgatás is, amikor valaki azt hiszi, már tudja, mit fog a másik mondani. Ez a türelmetlen, figyelmetlen meghallgatás, amely megveti a felebarátot és csak arra vár, hogy végre ő is szóhoz jusson és ez által a másiktól megszabaduljon. Nem így töltjük be feladatunkat.”

Az oltások a felszabadulás reménye helyett a pszichopandémiát hozták el

PSZICHOLÓGIA+

szerző

V. KOMLÓSI ANNAMÁRIA

2021.03.10. 17:21

A pandémia jogi és pszichológiai értelemben egyaránt katasztrófajelenség, amely válsághelyzetet teremt. Ezért ugyanolyan emberi reakciókat vált ki világszerte, amelyeket a katasztrófapszichológiából jól ismerünk. V. Komlósi Annamária pszichológus írása.

A katasztrófáknál megjelenő emberi viselkedésformáknak és lelki tüneteknek van egy sajátos – durván 4 fázisra bontható – idői sorrendje. Ezek a Covid–19-járvány felbukkanására is nagyjából hasonlóan futottak végig világszerte:

1. fázis: Biztonságvesztés, zavarodottság

Mivel minden katasztrófaesemény váratlan, azaz felkészületlenül ér mindenkit, először heves félelmek, pánikreakciók (például menekülés a veszélyes helyekről, felvásárlási láz) és zavarodottság jelentkezik egyéni és intézményi szinten egyaránt. Ez a teljes biztonság- és kontrollvesztés időszaka. Ilyenkor a biztonságérzet és a kontroll visszanyerése az első feladat. Erre törekszünk ösztönösen, ezt próbáljuk elérni tudatosan, és ezt kell elősegíteni intézményesen.

2. fázis: Próbálkozások a helyzet kezelésére

A stabilizálást célzó kormányzati rendelkezések (vészhelyzet kihirdetése, karantén elrendelése) nyomán eleinte némileg nőtt a biztonságérzet, és erősödött az egyéni tenni akarás (például mohó információkeresés, maszkvarrás), valamint az altruista cselekvések (például bevásárlás az időseknek) is. A helyzet kontrollálhatóságának reménye némileg enyhítette az általános szorongást és pozitív érzelmeket és tetteket is generált.

3. fázis: Szembesülés a valósággal

A „maradj otthon” és „viselj maszkot” szabálya nem hozott kellő áttörést a fertőzés megállítására. A veszélyérzet fennmaradt. A szabadság korlátozása, a munkahelyek elvesztése-, átszervezése-, online működésre átállás, továbbá az érzelmi biztonságot adó személyes kapcsolódás nehézségei (elszigeteltség, vagy kényelmetlen összezártság) mindenkiből negatív érzelmeket váltottak ki: feszültséget, szorongást, frusztráltságot, lehangoltságot, ingerültséget, tehetetlenséget, türelmetlenséget, vagy éppen dühöt. Változó, hogy kiből mit, és egyeseknél akár váltakozva jelentek meg ezek a negatív érzelmek.

A pszichés következmények: szorongás, depresszió, állandósuló feszültség, ami kifáradáshoz, apátiához is vezethet, vagy indulatokat, haragot generálhat. Mindezek néha testi tüneteket is okozhatnak, vagy inadekvát viselkedésbe fordulhatnak, ilyenek például az elszabaduló indulatok (bántalmazások); vagy a karantén elleni lázadásként szaporodó szabályszegések.

Az emberek természetes hajlama, hogy a bizonytalanság feszültségének csökkentésére mindent értelmezni akarnak – különösen a saját nem teljesen racionális viselkedésüket –, ezért elfogadnak álhíreket és összeesküvés-elméleteket is, de egyfajta bűnbakképzésként sajnos a fertőzöttek stigmatizációja is megjelent. (Szinte mint a középkorban, amikor nemcsak vesztegzár alá helyezték a fertőzötteket, hanem irtóztak tőlük, mint „bűnösöktől”.)

4. fázis: A katasztrófaállapot végének reménye, újrakezdés

A szigorú karantén nyári feloldása a pandémia befejeződésének illúzióját keltette, ami felszabadultságérzést generált, és a régi életforma örömeinek visszaszerzésével indult (utazások, bulizás).

A klasszikus (lokális) katasztrófák (például földrengés) esetében a negyedik fázis valóban az újrakezdés időszaka. A pandémia esetében azonban még messze vagyunk a katasztrófa végétől!

A lelki és viselkedéses reakciókat illetően ebben a hullámban is megfigyelhetők voltak a fentebb leírt négy fázis törvényszerűségei, de ezeket már modulálták az első hullám következményei.

Akiknél már az első hullámnak súlyos hatásai voltak (megfertőződés, személyes környezetben haláleset, krónikus vagy akut betegség, pszichés és/vagy kapcsolati problémák felerősödése, magányosság, egzisztenciális válság), azoknak tovább romlott az állapotuk.

A pandémia és a karantén különösen azok számára megterhelő, akiknek ilyen körülmények között is felelősségteljes munkát kellett/kell végezniük (egészségügy, szociális ellátás, pedagógia, és más, személyes kontaktusokkal járó közellátási feladatkörök).

A második hullámban az összes korábbi pszichés probléma erősödését tapasztalhattuk, ám új jelenségként általánossá vált a lelki kimerülés, azaz a „karanténfáradtság”.

Ez a kifejezés azért honosodott meg a pszichiátriai/pszichológiai szóhasználatban, mert több olyan tünetnek az együttes megjelenése fedezhető fel kifejezetten a karanténhelyzettel (szabadság korlátozása, izoláltság vagy összezártság, egzisztenciális nehézségek, mozgáshiány) összefüggésben, amelyek nem azonosak a pontos kritériumokkal diagnosztizálható klasszikus pszichés zavarokkal (például depresszió).

Névjegy
V. Komlósi Annamária egészségfejlesztő szakpszichológus. Címzetes egyetemi tanár az ELTE PPK Pszichológiai Intézetben. A Magyar Pszichológiai Társaság Katasztrófapszichológiai Szekciójának alapítója és elnöke. Kutatási területei: az egészséges és patológiás személyiségműködés, kreativitás, megismerési stratégiák, én-szerveződés, depresszió, megküzdés, kockázatvállalás, önértékelés, kríziskezelés. A 2010-es vörösiszap-katasztrófa idején a pszichológiai csoport koordinátora, önkéntes segítő. Részt vett a Vörösiszap-kutatás 2020 című projektben.

A karanténfáradtság tünetei sokfélék. Az alapvető kimerültségen kívül, ami leginkább fizikai fáradtságnak, energiavesztésnek tűnik, feszültségérzés, ingerlékenység, szorongás, motiválatlanság, a teljesítőképesség csökkenése, zavarok az étkezési és alvási szokásokban, a társas érintkezésben konfliktusok, vagy éppen visszahúzódás társulhatnak hozzá. Egyéni jellemzők függvénye, hogy kinél mi jelenik meg ezekből. Akiknek hajlamuk van a klasszikus pszichés zavarok valamelyikére, átfordulhat azokba, például depresszióba.

A karanténfáradtság azonban bárkinél – lelki problémáktól mentes személyeknél is – jelentkezhet.

A második hullámban a védőoltások ígérték a felszabadulás reményét, de ezek mennyiségi problémái, valamint a védőoltások körüli bizonytalanságok további stresszt jelentenek. Így egyre több lesz a pszichés zavar (Balázs Judit pszichiáter szavaival: egyfajta „pszichopandémia” várható). Fokozódhat a lelki kimerülés, ami tovább növelheti a nem megfelelő megoldásokat: például szaporodhatnak a szabályszegések, a csalások, növekedhet az alkohol és a droghasználat, gyakoribbak lehetnek a destruktív és öndestruktív cselekvések (agresszió és öngyilkosság).

A fáradtság tünetei a megfertőzötteknél is gyakoriak („Covid–19 utáni fáradtság”). Ezt azonban elsődlegesen maga a vírus idézi elő, és csak ráerősíthetnek kontextuális tényezők.

Az emberek fizikai és lelki értelemben egyaránt kimerültek.

A szakemberek a járványhelyzet megjelenésétől kezdve számos javaslatot sulykolnak, amelyeknek mindegyike segít a lelki tünetek, köztük a karanténfáradtság megelőzésében vagy oldásában is. Ilyen a rendszeresség (strukturált napirend) kialakítása, beleértve a munka vagy tanulás időbeosztása mellett a rendszeres testmozgást, az egészséges étkezést, a társas kapcsolatok „gondozását” is.

A pszichés problémák egyik veszélye, hogy elveszik az energiánkat attól, hogy a saját kezünkben tartsuk az életünk feletti kontrollt. Ám a túlkontrollálás is energiavesztéssel jár! Ezért érdemes átgondolni a korábbi életformánkat, rövid és hosszú távra új célokat kitűzni, új megoldásokat tervezni – az örömforrásokat nem feladva. De ne essünk abba a csapdába, hogy ha jön a vesztegzár feloldása, csak a régi életünket és önfeledt kikapcsolódásainkat akarjuk visszakapni!

A pandémia megváltoztatta a korábbi életvitelünket. Illúzió volna azt remélni, hogy ha vége, akkor visszaállhat minden ugyanúgy, ahogy volt. Be kell látnunk, hogy az életünket újra kell tervezni! Megújulásra, tudatosabb, egymást támogató újfajta életmódra és értékrendre van szükségünk.

A világ most nincs jó lelkiállapotban. Fennáll a veszélye, hogy sem az egyéni, sem az intézményi döntéshozásban és teljesítményben nem működünk optimálisan.

Az emberiség már sok válságot túlélt. Ahhoz, hogy ne csak „túléljünk”, hanem az újrakezdés egy magasabb szintre lépést jelentsen, az optimális működést segítő erőket kell mozgósítanunk. Ennek eszközei:

  1. Rendszeresség

A meditáció életforma. Aki növekedni szeretne Isten- és önmaga ismeretében, annak elengedhetetlen – és természetes – hogy Istennel való kapcsolatát minden nap ápolja. Olyan ez, mint a sport vagy a zene. Csak az fejlődik benne, aki rendszeresen edz, illetve gyakorol. Az aszkézis szó eredeti jelentése is ez: gyakorlás. A meditáció ilyen értelemben Isten Lelkének jelenlétébe való begyakorlás. Tanácsos ezért, hogy a meditáció minden napos legyen. A lelkigyakorlatozónak meg kell találnia azt az időpontot, ami neki a legmegfelelőbb a gyakorlat végzésére. Ha figyelmes keresés és próbálgatás után megtalálta ezt az időpontot, tartson ki mellette hűségesen. Előfordul, hogy valamilyen okból a rendszeres napi gyakorlás megszakad. Minél több idő (nap) marad ki, annál nehezebb lesz újrakezdeni és a fonalat felvenni. A kiesett időszak után ajánlatos a gyakorlatok újrakezdésének napján többször 20-30 perc testutazást, illetve a lélegzet útjának megfigyelését végezni. Ez segít a visszatalálni a Jelenlétbe. A hűségesen végzett gyakorlatok fogják kimunkálni – nem is olyan sok idő elteltével – a vágyat annak rendszeres végzésére.

Az elmélyült imádsághoz hozzá tartozik annak megfelelő helyen való gyakorlása is. A lélek belső szobájába vezető utat a lakásban vagy otthonban erre kialakított és ennek fenntartott (kis) tér is segíti. Amikor Jézus imádkozni tanította követőit konkrétan a ház legelrejtettebb zugát javasolta az imádság helyszínéül (Mt 6,6). Meg kell tehát találni azt a sarkot, szobát, ahol zavartalanul lehet meditálni. Ezt a helyet be is lehet rendezni, hogy ne csak “hasznos”, hanem szép is legyen. Egy gyertya, egy feszület, egy szép kép vagy ikon, valamilyen szimbólum segít abban, hogy az elcsendesedés helyét megteremtsük. Az odahelyezett szék, térdeplő vagy imazsámoly pedig hívogat…

Az egyéni, otthoni imádság/meditáció egy másik alapfeltétele, hogy a lelkigyakorlatozó tudatában legyen annak – legalább is a kezdet kezdetén -, melyik ima- vagy meditációs forma az “övé” vagy melyikben szeretne elmélyülni. Világos kell, hogy legyen tehát a cél. Enélkül a kezdet varázsa lehet, hogy néhány napig eltart, de a kitartást és megmaradást csak a “határozott” célkitűzés fogja kimunkálni. Hasznos tehát végiggondolni: melyik ima- vagy meditáció forma szólított meg leginkább? Melyikről érzem, hogy ez lehet az én utam?

Az a tapasztalat, hogy első lépésnek jó a Luther által javasolt Miatyánk-koszorú vagy az ignáci lelkiismeretvizsgálat. Ezeket hosszabb ideig rendszeresen gyakorolva hozzászokik a lélek az Istennel való együttléthez. Ezeket a hangosan vagy csendben elmondott imákat idővel az ige- majd a képmeditációk követhetik. Ez azonban nem előírás, arra kell figyelni, merre hajol a szív, melyik imaformához érez magában vonzódást az ember.

– Az ülőhely elfoglalása előtt rövid ideig nyitott érzékekkel megállni.

– Nyugodtan és lassan leülni.

– Ügyelni az egyenes testtartásra, hogy a légzés könnyű lehessen.

– Imádságban Istennek ajándékozni a meditáció idejét és esetlegesen elé tárni a kérést, amit a meditációban szeretnénk kapni.

– Kb. 5 percig testutazás illetve a lélegzet útjának figyelése (ez segít testnek – léleknek az elcsendesedésben). De lehet érzékelni a beszűrődő hangokat, egy óra ketyegését stb.

– Ajánlatos a szöveget még a meditáció megkezdése előtt többször, figyelmesen végigolvasni.

– A meditációkor nagyon laaaaaassan olvasni.

– Ezután az igét szóról szóra kóstolgatni, ízlelgetni: hogy hat rám, hogy hat a testemre, lelkemre? Milyen érzéseket hív elő bennem? (nem a gondolatok a fontosak!) Segítheti a meditációt, hogy a legtöbb fogalom alapját valamilyen kép adja. Ezt a képet is lehet, asszociációkban keresni.

Minden itt lehet!!! Mindennek helye van: a negatív érzéseknek, képeknek ugyanúgy, mint a pozitívaknak. Isten előtt semmit nem kell szépíteni. Az őszinteségünkre kíváncsi és a valósághoz akar elvezetni minket! A meditációban első renden nem a gondolataink a mérvadóak, hanem az érzések, megérzések, belső rezdülések, melyeket csak önmegfigyeléssel lehet tudatosítani. Ezeken a belső utakon keresztül fog hozzánk szólni Isten – nem kell különleges égi kinyilatkoztatásokat keresnünk.

          7. Séta és olvasmányok

          A természet az egyik legnagyobb tanítómester. Ezért jó minél több időt eltölteni benne. Egy erdőben, mezőn, tisztáson, szép vidéken való séta önmagában is pihentet. Természetes, hogy ilyenkor a gondolatok még jobban áradnak. Létezik azonban egy másik módja is a természetben való tartózkodásnak. Ez pedig agy az elmélyült megfigyelés vagy az értelmezés nélküli szemlélődés állapota. Az elsőben természetnek a pontos, részletekbe menő megismerése zajlik. A másodikban egy olyan együtt-lét a természettel, mely mentes a gondolatoktól és csak a létezésre magára összpontosul.

A természet mellett azok is taníthatnak minket, akik a  lelki élet és imádság útján (régebben) előttünk jártak. A Szentírás mellett az ő tapasztalatuk sokban gazdagíthatja az imádsággal kapcsolatos ismereteinket, látásmódunkat. Emellett eligazítást nyújthatnak, akkor is, ha előttünk nem világos a saját helyzetünk.

Néhány ilyen könyvet szeretettel ajánlunk – a teljesség igénye nélkül:

Luther Márton: Így imádkozzál! Egyszerű útmutató az imádkozásra, Magyarországi Luther Szövetség 1997 (=Magyar Luther Füzetek 6.)

Anthony Bloom: Az élő ima, Odigitria – Jel, Budapest 2010.

Jálics Ferenc: Szemlélődő lelkigyakorlat. Bevezetés a szemlélődő életmódba és a Jézus-imába, Manréza – Korda, 1996.

Wilfrid Stinissen OCD: A keresztény meditáció mélységei, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék 2005.

Jean-Yves Leloup: A Hészükhaszta imamód. Az Áthosz-hegyi Szerafim atya tanítása szerint, Korda Kiadó, Kecskemét 2014.

Martin Laird OSA: Napsütötte hiány. Csend, tudatosság és szemlélődés, Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék 2015.

Mustó Péter SJ: Csendben születik az élet. A belső ima tapasztalatairól, L’Harmattan Kiadó, Budapest 2013.

Lelki élettel foglalkozó könyvek:

Kempis Tamás: Krisztus követése, Ecclesia-Budapest 1991 (4. Kiadás)

Evagriosz Pontikosz: A szerzetes (A praktikosz), Bencés Kiadó, 2014.

Richard Rohr: Halhatatlan gyémánt. Igaz Énünk keresése, Ursus Libris 2014.

Anthony de Mello: Ébredj tudatára, Budapest 1999 (Gondverő Kiadó)

Luther Márton: Magnificat. Mária énekének német magyarázata (1521), in: Luther Válogatott Művei 5, Bibliafordítás, vigasztalás, imádság, Luther Kiadó, Budapest 2011., 209-262. o.

Meditációs gyakorlatok:

Anthony de Mello: Úton Isten felé. A test és a lélek gyakorlatai, Korda Kiadó, Kecskemét 1996.

                                                                     Varga Gyöngyi és Percze Sándor

„A kimerültségben szenvedő emberek nem tudják használni belső erőforrásaikat. Pedig aki belülről merít, nem merül ki egykönnyen. A belső források ugyanis – különösen a lelki források – nem apadnak el. Mindenki megfigyelheti az életében, hogyan tud rátalálni saját belső forrásaira. Van, aki kimegy a természetbe. Odakint megérzi, hogy az élet, amely körülveszi, ott lüktet benne is, éppoly túláradóan, ahogy a teremtett világban. Másoknak a csend segít felfedezni benső erejüket. Ha bensőmben csendet tartok, a csend tartást ad. Lelkem mélyén olyan erőket fedezek fel, amelyekre bátran támaszkodhatok.

A belső forrásokhoz vezet az elmélkedés, a meditáció is. A csend imájában átlépek nyüzsgő gondolataimon, áthatolok gondjaimon, félelmeimen, minden nyomasztó érzésen és bűntudaton; bízom benne, hogy nem fogok beleszeretni az érzések kavargásába, hanem eljutok a lelkem mélyére. És ott, a lelkem legmélyén, megtalálom a belső forrást. Nevezhetjük ezt lelki erőforrásnak. A biblia a Szentlélek erejéről beszél, amely eltölt bennünket. Ez az erőforrás nem apad ki. De nem tartály, amelynek tartalmából tetszőleges ideig működtethetem az életem motorját. Ez a forrás csak akkor fakad fel, ha nem akarom kimerni, hanem keresztül engedem magamon, megnyílok valami nagyobb számára. Ehhez szükséges a figyelem, a nyugalom, a csodálkozás képessége, a magamról megfeledkező tekintet és a romlatlan, tiszta hallás. Belső erőforrásomat ezek nyitják meg.

Keresd magadban azt a képet, amelyre Isten eredetileg alkotott. Ha összhangban vagy vele, akkor érintkezésbe kerülsz a belső forrásoddal is. Életed áradni fog, de nem folyik szét. Virágzik, nem lankad el. És gyümölcsöt terem, áldássá lesz sokak számára.”

Anselm Grűn

Stresszoldás – koronavírusLetöltés
TLG-BudapestVesztesegeinkLetöltés

A válságkommunikáció alapvető feladata, hogy
• gyors,
• pontos,
• hiteles és
• megbízható
információ biztosításával megoldja a működési zavar kommunikációs problémáit.

A válságkommunikáció az a folyamat, amelynek keretében a működési zavar leküzdését szolgáló hírek, üzenetek, információk, vagyis „kommünikék” továbbítása történik.
A folyamat során a válságstáb szándékosan kialakított információját (üzenetét) kódolja, ezt megfelelő
csatornán, közvetítő (médium) útján eljuttatja a célközönségnek, amely dekódolja (megérti), majd – az előzővel azonos lefutású akcióval – válaszol, vagy esetleg megtartja az információt magának, miközben az a cselekvését befolyásolja (jó esetben a válságstáb céljainak megfelelően

A fenyegetés felismerésének „feltételei”:
      bizonyos intelligencia
      előismeret

      lehetőség (pl. a gyermek megégeti magát è óvakodik a tűztől)
      helyzet önmagában nem vált ki félelmet è félelem kialakulása: felismerés, hogy nem tudjuk
ellenőrizni, illetve uralni a helyzetet

Nem a fenyegetettség mértéke döntő a félelem kialakulásában, hanem az önbizalom alakulása a
helyzettel szemben
: Képesek vagyunk-e úrrá lenni rajta, vagy sem? (l. amerikai katasztrófafilmek,
háborúsfilmek: „meg tudjuk csinálni!”; „csak mi tudjuk megcsinálni!” è

A tudat, hogy képesek vagyunk, csökkenti a félelem érzését, a tehetetlenség fokozza!!

A leküzdés stratégiája: emberi törekvés veszélyhelyzetben:
1. megváltoztassa a helyzetet – megoldja a problémát
2. a reakciót jobban kontrollálja és a negatív pszichikai hatásokat csökkentseê
Ø testi és pszichikai károsodás elkerülése
Ø destabilizáció megakadályozása fenyegető helyzetbenê
3 különböző viselkedési forma áll rendelkezésre:

A kontrollálás esetében 3 mechanizmus működik:
(az egyik stratégia kudarca aktiválja a következő fokot)

1. gondolati illeszkedési mechanizmus

felismerés – meggondolás – tervezés – cselekvés: ha a veszély túl nagy, gondolati úton vonja ellenőrzés alá a veszélyt

2. elfojtó-megtagadó mechanizmus

elfojtó-megtagadó mechanizmus: ha a gondolati stratégia nem vezet sikerre elfojtó-megtagadó
mechanizmus : a veszélyt vagy átértékelik, vagy elferdítikè
a személy nem oldja meg a problémát, hanem strucc-politikával nem vesz róla tudomást!!
Pl. figyelmeztető jelek szándékos figyelmen kívül hagyása  veszély letagadása:
       – „ilyen velünk nem történhet meg” mágikus gondolkodás
       – „a hatóságok úgyis megoldják” vak bizalom
       – „XY felelős vezető a vétkes a történtekért” bűnbakkeresés  (ez a magatartási forma akaratunktól függetlenül kerül felszínre!! Ez a magatartási forma célszerűtlen, mert nem járul hozzá a veszélyhelyzet megoldásához + túlzott mértékben fokozza a félelmet

3. emocionális (érzelmi) reakció ha a veszély rendkívüli gyorsasággal alakul ki, óriási méreteket ölt, az irányító szerepet az emóciók veszik át:
      a magatartás egyre primitívebb lesz: fejveszett menekülés vagy tetszhalott állapot – mint
védekezési stratégia értelmetlen, és nagyfokú önveszélyeztetés
     nem a tudat, hanem az érzések irányítanak
     az emocionális reakciók katasztrófahelyzetben ritkán lépnek fel, háborúba relatíve gyakoriak

(in: Dr. Barlai Róbert – Kővágó György: Válság- (katasztrófa)kommunikáció. Tanulmányok és szemelvények. pp.25-28.)

„…senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjét énérettem és az evangéliumért, és ne kapna száz annyit…”           (Márk 10,29-30)

A hit útján elinduló lelkesen kezd, mert megpillantja az evangéliumban fölragyogó krisztusi életet. A mindennapok azonban fárasztóak, a helytállás pedig hosszabb távon cseppet sem könnyű. Előbb-utóbb fölmerül a kérdés: egyáltalán megéri? A világ és az élet annyi csemegét kínál, s oly gyarló az ember…

Urunk Jézus mondja: senki sincs, aki ne kapna száz annyit, mint amit új életéért föláldozott. Testvéreket, apákat, anyákat, házakat, gyermekeket, szántóföldeket üldözésekkel együtt, az előtte lévő életszakaszban, „világban” pedig örök, azaz megdönthetetlen életet! Mit lehet ehhez hozzátenni? Semmit, bizonyára semmit – legfeljebb a megvalósító elszántságot: igen, magam is ezen az úton akarok járni. S akkor valóban jönnek az ajándékok és érkeznek a nem várt jutalmak, a tiszta, egyszerű lélek és a megbékélt szív. De előbb el kell hagyni, ami a régihez tartozott, s csak azután következhet az új – ezen a sorrenden senki nem változtathat!

                                                                                                      dr. P. Tóth Béla

                                                                                     a Telefonlelkigondozás alapítója