Alapvetés
Idén arra figyelünk, hogyan fordítja át Isten dolgainkat sokszor épp az ellentétükbe. Erőre vágyakozó lelkünk hogyan kap épp az erőtlenség által erőre!
Azért érdemes imádkoznunk, hogy egyre mélyebben kutassunk, egyre mélységesebb vággyal keressük Istent.
Ezért érdemes elkészíteni az ima helyét és az idejét! Ne akarj jól imádkozni, csak légy jelen Jézus számára.
Fogadd el a képeket és gondolatokat, amik benned vannak! Gondolj arra, hogy mindent ajándékba kapsz az imában.
Legyen ez az imádságod:
Köszönöm, Uram, hogy megértem ezt a napot. Felajánlom neked az időmet. Kérlek, segíts, hogy most csak rád figyelhessek! Segíts meglátnom, hogyan maradhatok meg a te szeretetedben! Mutasd meg, mi a szándékod ma velem!
Hogyan imádkozzunk?
Érdemes egy zsoltár elmondásával kezdeni az imádságot! Olvasd el a nap elejére feljegyzett Igét!
Olvasd el még egyszer, a szíveddel is! Engedd, hogy közelebb kerüljön hozzád!
Válaszd ki azt a szót, ami most leginkább kiemelkedik számodra! Írd le ezt a szót! Gondolkozz el, mit jelent ma számodra. Hogyan kapcsolódik az Ige jelenlegi élethelyzetedhez?
Figyeld meg, mi mozdul meg benned, a lelkedben, a szívedben!
Miután erre rátekintettél, kezdj el beszélgetni Jézussal az élethelyzetedről, az érzéseidről, és az Igéről.
Kérdezd meg, mit szeretne, hogy megérts, megérezz, befogadj ebből az igéből. Szólítsd meg, és beszélgess vele – bárhogyan.
Az imákat néhány lelkésztársunk írta. A gondolatokat Fekete Ágnes: 40 nap c. könyvéből és más írásaiból vettük.
Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz. Nem így járnak a bűnösök, hanem úgy, mint a polyva, amelyet szétszór a szél. Ezért nem állhatnak meg a bűnösök az ítélet idején és a vétkesek az igazak közösségében. Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.
IGE – Istenből ember
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (Jn 1,1-8)
Éppen hamvazó szerdán történt, hogy kivittem a hamut a kályhából a kertbe. Kabátban gyújtottam be a kályhába, és sikerült teljesen összekormoznom magam. Elgondolkodtam, milyen jó lenne nem korommá, hanem hamuvá válni. Az ember így is, úgy is elég. Gyorsan vagy lassan, de átadjuk helyünket másoknak, testünkből hamu lesz, és reméljük, megtermékenyítjük a földet, nem károsítjuk. Ha nem megfelelően ég a fa, ha nem rendeltetésének megfelelően használjuk a kályhát, rettenetes korom rakódik le. Talán így kormozzuk a világot, amikor takaréklángon tartjuk magunkat, vagy éppen önmutogató módon lángolunk, amikor nem kellene.
Mennyei Édesatyám!
Te a Mindenség vagy, és arra hívtál meg, hogy én magam is részt vegyek a Mindenség csodájában. Gyönyörködni hívtál, hogy figyelmemmel merüljek el a Természet törvényének szemlélésében. Hívsz, hogy lássam a folyóvíz mellé ültetett fát, ezt a csodát, aki minden sejtjével azon dolgozik, hogy minél fább fa legyen. Ő maga a tökéletes élet, az élet fája, amely örökké él. Meghívsz, hogy szemléljem az Örök Életet.
Adtál nekem szabad akaratot is, Istenem, hogy ne biorobot, vagy programozott intelligencia legyek, hanem szabad ember, aki személyesen is igent mondhat az örök életre.
Megállok, Istenem, és megvallom neked, hogy nélküled nem megy. Nélküled a szabad akaratom a saját akaratom szolgálatában áll. Veled való kapcsolat nélkül nincs bennem élet.
Kérlek, légy hozzám irgalmas, tárd fel kegyelmed titkát, hogy az én akaratom a te törvényeddel összesimulva életet teremjen. Ámen
Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak. Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg! Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé, szívem így válaszol: Színed elé járulok, URam! Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem! Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem. URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak! Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén. Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!
IGE – Sötétségből világosság
Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (Jn 1,9-18)
Nem szeretjük a pusztát, és ez érthető. Nem kívánjuk a kétségeket, az összegubancolódásokat, a szúrásokat. De ha kivennénk ezeket az életünkből, akkor a növény életet adó és védő tüskéit vennénk el. Sokan nem tudnak mit kezdeni kételyeikkel, és azzal az érzéssel, hogy nem hisznek mindig erősen. Pedig ezek a kételyek olyanok, mint a kaktusz tüskéi: szúrnak is, de életet is adnak. Aki soha nem kételkedik, az egy gép. Akinek nincs „pusztaság” – jelképes értelemben – az életében, nem a valódi életben éli meg a hitét.
Jézusom!
Szíved melege, mellyel rám tekintesz, szentséged lángja, mellyel feléleszted szunnyadó lelkesedésem, világosságod földre jövő sugara, mellyel betekintesz fázós önzésembe, Szentlelked parazsa, mellyel elindítod a benned egybeforró közösség lobogását, teljességed napfénye, mellyel a magból növekvő vetést élesztesz adja meg ma, hogy szilánkokból egész lehessek, bezárt világomból a te gyermeked, álmodozóból a Te valóságos jelenléted tanúja, kimerítő tevékenységeimből a csend pásztora.
Ámen
A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. Meddig támadtok egyetlen emberre, miért akarjátok mindnyájan megölni? Olyan, mint a düledező fal és a bedőlt kerítés! Csak azon tanácskoznak, hogyan taszítsák le a magasból. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el! Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.
IGE – Reménységből tanúság
Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. (Jn 1,6-8)
Keresztelő János üzenetét így is mondhatjuk: Vedd le az álarcodat! Dobd el azt a sok mindent, amitől hatalmasnak, erősnek érzed magad, és egy kicsit olyan vagy, mint egy hegy! Mert így soha nem fogod meglátni az Isten országát. Azt csak alázatban lehet. Az igazi kérdés ez: A felszínen mozgunk, életünk hullámaiban, hegyre fel, völgybe le? Meghatározzuk magunkat, aztán továbbmegyünk, teszünk egy kicsi jót, aztán megint megyünk? Jézus azt kéri, legyen az egyenetlen egyenessé! Ezt egy mondás magyarázza meg a legjobban: A magas hegyek és a mély völgyek tartják meg a leginkább a havat. Igen, valaminek el kell olvadnia bennünk ahhoz, hogy Jézus eljöhessen az életünkbe.
Világosság Atyja! Fénybe burkolt trónuson ülő Bárány! Te vagy az első és az utolsó, a kezdet és a vég, az igen és a nem, teljességed betölti ezt a földet.
Ma visszaemlékezem a bizonyságtevők fellegére, azokra, akik utamon, utadon életükkel mutatták meg, hogy hogyan lehet jelen lenni és ragyogi ebben a világban, mint csillagok az éjszakában. Ma valóságos hús-vér tanúid emberi kétségeit, hitpróbáit, zajos küzdelmeit és csendes rágódásait is számba veszem, amivel ellene mondtak a sötétség és a rombolás térhódításainak. Ma keresem azokat a helyeket, ahol rám süthet napfényed, ahol a felhők mögül feldereng a Te átvilágító jóságod, ahol melegséget és fényt adhatok egy szóval, egy mosollyal, egy érintéssel, egy szelet megtöretettséggel, egy korty kiontottsággal, amivel átszőtted életünket. Ámen
A karmesternek: Kórah fiainak zsoltára. Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert a felséges ÚR félelmetes, nagy király az egész földön. Népeket vet alánk, nemzeteket lábaink alá. Kiválasztja a mi örökségünket, Jákób büszkeségét, akit szeret. (Szela.) Felvonul Isten ujjongás közben, kürtzengéssel jön az ÚR. Zengjetek Istennek, zengjetek! Zengjetek királyunknak, zengjetek! Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki éneket! Isten uralkodik a népeken, szent trónusán ül az Isten. Összejöttek a népek előkelői Ábrahám Istenéhez, mert Istené a föld minden uralkodója, igen magasztos ő!
IGE – Vesszőszálból uralkodó
Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. (Ézs 11,1-5)
Szoktuk mondani egymásnak: „örülj, hogy élsz!” Akkor beszélünk így, amikor már nincs mit mondanunk. Amikor az ember éppen nem örül. Mégis életünk szélső pontjain ezek az elhangzó furcsa közhelyek éppen a legmélyebb üzenetté válhatnak. Örülj, hogy élsz! Azaz, maga a lét, az élet, annak minden kis darabja váljon fontossá! Bontsd le magadról mindazt, ami az élet legmélyebb értelmére ráragadt! Ez ennek az Ézsaiási képnek a lényege. Volt egy törzs, egy szép virágzó nemzet, amit egy kemény vágással kimetszettek a népek sorából. Ez a halál. A fának vége, amikor teljes lombkoronája a földre zuhan. Mégis él ez a tő még, és új sarjat növeszt. Ugyanannál a kivágott törzsnél mondhatjuk azt, hogy mindennek vége, és azt is, újjá lesz minden.
Mennyei Édesatyám! A felnövekvés kínjai, a magamra maradás vergődése, az önállóság áldozatai, a bentragadt lehetőségek marcangolása megakadályozza bennem, hogy úgy higgyek és bízzak benned, mint egy gyermek. Visszafojtja a mustármagnyinak sem nevezhető vágyat arra, hogy egyszerűbben és nagyobb bizalommal, rád hagyatkozással és elvetettséggel szemléljem a sorsomat, a hatalom nagy színjátékát és az azt körülvevő és mégis benne éledő jézusi országot-várost-templomot-házat. Ültesd el ma nehézségekkel felszántott, sivatagos szívembe Szentlelked bátorságát a növekedésre, az újrakezdésre, a befogadásra, megnyílásra, a beszélgetésre, a csendre, a Veled való közösségre.
Ámen
URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? A bűnösök gőgjükben üldözik a nincstelent, de saját ármánykodásuk veszejti el őket. Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az URat. Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nincstelent. Kiveti hálóját, és elragadja a nincstelent. Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. Azt mondja magában: Elfelejtett Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha! Állj elő, URam, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nincstelenekről! Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!
Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.
IGE – Gyermekből király
A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt! (Ézs 9,1-6)
Isten úgy alkotta meg ezt a világot, hogy abban tékozolta kincseit, az illatokat, a szépséget, a jó érzést, a kellemes időjárást, a színpompás hegyeket és völgyeket. Minden arról szól körülöttünk, hogy a mennyei Atya nagyon gazdag. Mégis van egy másik törvény a teremtésben. A visszahúzódás, a lemondás, a háttérben maradás törvénye. Nem arra gondolok, hogy az erősek mellett szükségszerűen gyengék is vannak. Inkább a tél erejére, amikor minden bevackolja magát. Vagy ahogyan a méhek tudják, hogy nem szabad megenniük óriási munkájuk termését. A természetben is fellelhető az az erő, amit mi úgy mondunk: a böjt ereje.
Köszönöm Uram, hogy elrejtetted. Köszönöm Uram, hogy örömöd teljessé tesz. Köszönöm Uram, hogy az értékest adod, nem az érdekest. Köszönöm, hogy rám találsz ma, hogy elrejtesz, sötét éjszaka után világosságra hozod kincseid ezen a földön. Köszönöm, hogy Rád találhatok, hogy több vagy, mint gondolnálak, hogy kisebb, mint elképzellek, hogy beleférsz a résekbe, a zugokba, az elfeledettbe, az alázatba, a lehajlásba, a kimondhatatlanba. Felemelem kezeim, ujjong a bensőm, kitárva szívem jelen pillanatnyi érzéseimen túl, vágyaimon túl, akarásaimon túl, kéréseimen túl ott vagy és jelen vagy az elengedésben, a változásban, a megőrzésben.
Ámen
Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. Minden elnyomottal igazságosan és törvényesen bánik az ÚR. Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival. Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk. Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni. De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit. Az ÚR a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik. Áldjátok az URat, angyalai, ti, hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára! Áldjátok az URat, ti, seregei, szolgái, akaratának végrehajtói! Áldjátok az URat, ti, teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az URat!
IGE –Törvényből irgalom
Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! (Ézs 58, 6-9)
Akkor mi a mi dolgunk? Semmi más, csak a készség. Az éhes ember nyitottsága, várakozása a mannára. Nemrég egy filmrendezővel találkoztam, aki azt mondta: Manapság azért nehéz filmet készíteni, mert soha nincsen csend. Azt mondta, régen várni kellett, amíg a film a hívóban volt. Akkor volt idő arra, hogy gondolkodjanak. Manapság örök a küzdelem az idővel. A gyártók minél hamarabb akarják látni a kész filmet. Nincs idő arra, hogy érjen egy gondolat. Soha nem gondoltam arra, mire volt jó a filmelőhívó. Azt hiszem, életünknek sok ilyen akadálya van. Hiányoznak a segítő eszközök, hogy készek legyünk befogadni azt az utat, amit éppen nekünk szánt Isten. Ilyen a böjt.
Mennyei Király, Hűséges Tanácsadó! Belefáradtam a jó cselekvésébe. Abba, amit magam gondolok jónak, a sok segítő szándékba, a tökéletességre törekvésbe, a jófiúságba. Belefáradtam, hogy csak adok. Neked sem tudok mást hozni most, mint az őszinteségemet, azt, hogy magamba nézek, vájkálok, ítélgetek. Törvénnyé teszem szabadságodra hívó szavad, megfelelni akarok Neked is az első szeretet nélkül. Még mindig annyi mindentől félek, főleg magamtól és a jövőtől. Könyörülj rajtam kegyelmed szerint. Elég volt az áldozatból. Nyisd fel bennem az örömtől elzárt kaput, ami a Te házadba hív testvéri közösségbe. Adj nyugalmat és pihenést, csendességet és elfogadást! Ámen.
Zarándokének. Áldjátok az URat mindnyájan ti, akik az ÚR szolgái vagytok, akik az ÚR házában álltok éjjelente! Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az URat! Áldjon meg téged a Sionról az ÚR, aki az eget és a földet alkotta!
Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! …
Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel! (Lk 5,1-11)
Befelé figyelni, nem képet mutatni magunkról, hanem önmagunkat adni. Egyszerűen nem jut másra a figyelmemből. A tékozló fiú is csak ennyit tud mondani: Atyám, fogadj be! Míg a bátyja: Ennek levágod a tulkot és nekem még egy kecske sem jár? Az ilyen történetek egyik szereplője mindig egy irányba néz, a másik pedig ide-oda figyel, megosztja magát, oldalra sandít. A böjtölés lényege az, hogy csak Isten létezzék a számomra. Nem osztom meg a figyelmemet senkivel és semmivel
Jézus, te azt is látod, bennem, amit el sem tudok képzelni. Tiszta tekintetedbe nézek, és látom, hogy amit mondasz rólam, az valóra fog válni. Megijedek. Rögtön észreveszem, hogy miért nem vagyok alkalmas a hívásodra. Képtelen vagyok átadni magam annak a gondolatnak, hogy fenekestül fogod felforgatni az életemet, és az nekem jó lesz. Erre nincs forgatókönyvem. Te rátapintasz a lényegre, és megkérsz, hogy ne féljek. ERre vágyom: a félelem nélküli életre, amelyben minden a maga természetessége szerint történik. Van erre esélyem? Veled igen. Ízlelgetem. Először magamat halászom ki a félelem tengeréből. Így leszek félőből élő. Ámen.
Dávid zsoltára. URam, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden? Az, aki feddhetetlenül él, törekszik az igazságra, és szíve szerint igazat szól; nyelvével nem rágalmaz, nem tesz rosszat felebarátjával, és nem hoz gyalázatot rokonára. Megvetéssel néz az alávalókra, de tiszteli azokat, akik az URat félik. Esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is. Nem adja pénzét uzsorára, és nem hagyja magát megvesztegetni az ártatlan rovására. Aki ezeket teszi, nem tántorodik meg soha.
IGE – Uzsorásból adakozó
Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19,5-10)
A böjti idő egy belső, bontódási folyamatról szól. Az ember számbaveszi dolgait, érzéseit és mint a süllyedő hajóról, sorjában eldobja a kincseket, mert kiderül, hogy magához az élethez képest nem fontosak. A világ bonyolultsága lebomlik és az emberhez közel kerülnek a legalapvetőbb emberi dolgok. Lassan maga az élet válik értékké. A böjtben nem a halálközelség okozza ezt a „bontódást”, hanem saját akaratunk. Néha szükség van arra, hogy számvetést tartsunk. Mint a gyermek, aki összerázza gyöngyeit, és megnézi, miféle rend alakult itt ki a dobozban: mi is vegyük számba kincseinket, lelkünk gyöngyeit és vizsgáljuk meg, mi miért fontos számunkra. Amikor nem eszünk, akkor nagyon közel kerülünk az ilyenfajta számadáshoz.
Sokan szeretnék, Istenem, ha mindenki olyan maradna, amilyen volt. Ha jobban belegondolok, ilyen vagyok én is. Ha Zákeus megváltozik, kell keresni valaki mást, akit szidni és hibáztatni lehet. Ha mindenki megtér, kit fogok hibáztatni a saját bűneimért? Pedig magamnak akarom a kegyelmet és a világi hasznokat is. Magamnak akarom a figyelmedet, de szeretnék továbbra is megjegyzéseket tenni másokra. Nem, csúnya pénzzel nem piszkolom be hívő kezeimet. Inkább a nyilvánvaló bűnösök titkos megvetése: ebben lelem örömömet.
Jézusom, tekints rám, szólíts a nevemen. A te tiszta hangod talán felkelti bennem a bűnbánatot. Mert titkon figyelmedre vágyom, de nagyon félek attól, hogy észreveszel, és minden megváltozik. Ámen
Ászáf zsoltára. Milyen jó az Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez! De az én lábam majdnem megcsúszott, kis híján elestem jártomban. Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. Mert halálukig sincsenek kínjaik, és kövér a testük. Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten? Lehet-e tudomása erről a Felségesnek? Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz. Bizony, sikamlós talajra állítottad és pusztulásba döntöd őket! Hogy fognak elpusztulni egy pillanat alatt! Végük lesz, semmivé lesznek rémületükben. Mint ébredés után az álomkép, úgy tűnik el képük, ha fölserkensz, Uram! Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. Kiirtod mindazokat, akik elhagynak téged! De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet.
Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt a vámszedő helyen ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem! Az otthagyott mindent, felkelt, és követte őt. Lévi nagy vendégséget rendezett neki a házában. Nagy sokaság volt ott, vámszedők és mások, akik velük együtt telepedtek asztalhoz. A farizeusok és a közülük való írástudók pedig zúgolódtak, és ezt mondták tanítványainak: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt? Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre. (Lk 5,27-32)
Sokszor elvesznek tőlünk embereket, lehetőségeket, de a veszteség nem összetörés. Inkább olyan, mint amikor a búzát csépelik. A cséphadaró ide-oda üt, mert a szemeknek ki kell esniük. El kell veszíteniük eddigi kalászhoz való tartozásukat azért, hogy most már a leendő kenyér alapanyagává legyenek. Minden veszteség ebben az életben egy ilyen átváltozás, ha akarjuk, ha nem. Minden veszítés jelzi ezt: Ha akarjuk, ha nem, változásra van szükségünk. Ott kell hagynunk azokat a merev kereteket, elképzeléseket, amikben addig éltünk.
Uram! Sokszor megtorpantam az életem során, elakadtam, és nem tudtam, hogyan tovább. Rád vártam, és nem felejtkeztél el rólam, kézen fogtál, tovább segítettél, újra útnak indítottál. Most azokért imádkozom, akik vártak Rád, de úgy gondolják, hiába, elfelejtkeztél róluk, nem érkeztél meg időben. Csalódottságukban elfordultak Tőled, és már nem hívnak, már nem kérnek Belőled. Szenvednek Nélküled, Atyám! Kérlek, hogy ne hagyd őket árván, látogasd meg őket, szereteteddel öleld körbe őket, hogy a düh és a harag semmivé váljon, hogy ki tudják sírni magukból a fájdalmukat, és meggyógyuljon a szívük. Fogd kézen, és vezesd őket messzebb, mint ameddig a lábuk el tudná vinni őket! Ámen.
Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. Segítséget küld nekem a mennyből, csúffá teszi üldözőimet. (Szela.) Isten elküldi szeretetét és hűségét. Oroszlánok között fekszem, amelyek felfalják az embereket. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard. Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele. (Szela.) Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!
IGE – Üldözőből megszólított
Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, és három napig nem látott, nem evett és nem ivott. (Acta 9,1-9)
Aki szeret, az sebezhető. Aki megbocsát, az szeret. Itt nem arról van szó, hogy a szívemben mérlegelek, és nagyvonalúan elengedek, hanem, hogy belekerülök abba a történetbe, szíven talál engem is.
Egymással szemben áll két csoport. Mindegyik fél a másiktól, mert mást gondol. Ezek az egymással szemben megfogalmazott gondolatok újabb és újabb félelmeket, idegenséget gerjesztenek. „Az a másik hazudik. Ő bánt engem.” Ha képesek vagyunk magunkban ezeket a falakat megnevezni, akkor indultunk el a bocsánat útján. De ez az út az elején úgy kezdődik, hogy sebezhetővé, érintettekké válunk.
Volt idő, Istenem, amikor még nem voltál fontos számomra. Magas lovon ültem, önelégültségem magas lován. Magam voltam az istenem. Úgy kellett történnie a dolgoknak, ahogy én akartam, és kiakadtam, ha nem úgy volt. Mindig megtaláltam, akit hibáztathatok. Nem tudtam, hogy előled futok. Olykor még ma is megkísért ez a szemléletmód. De te tudod a módját, Élő Isten, hogy leszedj saját Bábel-tornyom magasából. Köszönöm, hogy megtetted, és másik látást, másik életet adtál nekem. Köszönöm, hogy embereket adtál, akik már akkor kézen fogtak, és szerettek a te szereteteddel, amikor még önmagammal voltam elfoglalva. Istenem, egy darabig azt sem tudtam, hol vagyok. Ügyetlen voltam az új életemben. Hála neked, hogy immár látok, látlak téged. Soha többé nem akarlak szem elől téveszteni. Köszönöm, hogy szemmel tartasz, földön tartasz, mennyben tartasz. Ámen
Dávid zsoltára. Az ÚRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók. Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon. Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan. Áldást nyer az ilyen az ÚRtól, igazságot a szabadító Istentől. Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela.) Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emelkedjetek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban. Emeljétek föl fejeteket, ti, kapuk, emeljétek föl, ti, ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király! Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király! (Szela.)
IGE – Tisztátalanból tiszta
Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni. Közben azonban megéhezett, és enni kívánt. Amíg az ételt készítették, révületbe esett, és látta, hogy az ég megnyílik, és leszáll valami nagy lepedőhöz hasonló, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le a földre. Benne volt a föld mindenféle négylábú és csúszómászó állata, és az ég mindenféle madara. Ekkor hang hallatszott: Kelj fel, Péter, öld és egyél! Péter azonban így szólt: Semmiképpen sem, Uram, mert soha nem ettem semmi szentségtelent vagy tisztátalant. De másodszor is szólt hozzá a hang: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak! Ez pedig három ízben is így történt, és azután az egész azonnal felemelkedett az égbe. (Acta 10,9-16)
Vajon szeretett volna Isten minket, embereket, ha nem hagyja meg szabad akaratunkat? A tékozló fiú apja szerette volna fiát, ha nem engedi el? Az elengedés művészetét kell elsajátítanunk ahhoz, hogy egyáltalán a szeretetről szólni tudjunk. Mi sokszor ellenőröknek, tanácsadóknak képzeljük magunkat az emberek mellett. Felülről szemléljük a többieket. Földi kapcsolataink összegubancolódnak, és mindenki a maga irányából igyekszik kibogozni a fonalat, de mindenki másként, ezért egyre jobban romlik a helyzet. Nincs más megoldás, mint elengedni a csomót, és külső erőre bízni a bogozást.
Olyan különös, Istenem, hogy néha megengeded, és beleshetünk a te végtelen szeretetedbe. Ne haragudj, Uram, de vannak körülöttem olyan emberek, akik rendszerint elgondolkodtatnak: mivégre alkottad őket? Mit szeretsz bennük? Ha tehetném, elkerülném őket, még a szagukat sem bírom. És te megkérsz, hogy tekintsem őket olyan szépnek és tisztának, amilyennek te látod őket? Sok ez nekem. DE ha szívemben elgondolkodom, rájövök: nekem is ez az egyetlen esélyem. Az, hogy te megtisztítasz, és immár senki nem mondhat engem piszkosnak. Segíts, Jézus, hogy Lelkeddel lássak. Különösen azokat, akikre magamtól nem is szeretnék ránézni. Kérlek, segíts, hogy higgyek a te tisztító erődben, hogy az egyetemes, mindenkire érvényes, és mindenki, aki szeretne, megmártózhat a te tisztaságodban. Segíts, hogy ne az embert, hanem téged nézzelek, és mindenki mást rajtad keresztül. Ámen.
Templomszentelési ének. Dávidé. Magasztallak, URam, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon. URam, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem. URam, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba. Zengjetek az ÚRnak, ti, hívei, magasztaljátok szent nevét! Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás. Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha. URam, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De mikor elrejtetted orcádat, nagyon megrettentem. Ekkor hozzád kiáltottam, URam, és így esedeztem az ÚRhoz: Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet? Hallgass meg, URam, kegyelmesen, légy segítségemre, URam! Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, URam, Istenem!
IGE – Betegből szolgáló
És azonnal, amint kijöttek a zsinagógából, elmentek Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába. Simon anyósa lázasan feküdt, és azonnal szóltak felőle Jézusnak. Ő pedig odalépve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik. (Mk 1,29-31)
A hit egyensúlyt teremt bennünk. Akár élünk, akár halunk, akár sírunk, akár nevetünk, akár böjtölünk, akár eszünk, az Úréi vagyunk. Nagy szabadság ez. Nekünk nem kell vallásosnak kinéznünk. Jézus tanácsa ez: ne legyetek képmutatók, hanem legyetek azok, akik vagytok! A világ sóvárogva várja, éhezi az igaz embereket, azokat, akik nem színészkednek, nem az érdekeik szerinti ábrázatukat veszik fel, hanem a csecsemő egyszerűségével nevetnek, kacagnak, nem játsszák meg magukat.
Jézus Krisztus, emberi életek őrzője és vezetője! Közelséged gyógyító jelenlét. Távolságod szabadságra hívó bizalom. Kezed érintése sebeket nyugtató, szolgálni hívó kapcsolat. Szavadat hallani a betegszobáról a világra nyíló ajtó. Tanítványaiddal együtt imádkozni illatos balzsam, szent felkentség. Mikor ránk tekintesz, átfordulnak előítéleteink. Belénk áradó Lelked megváltoztatja szokásainkat. Felkelünk, elindulunk, megérkezünk – együtt eszünk, megpihenünk, beszélgetünk – mikor lábnyomodba lépve eljutunk a szenvedőkhöz. Kilépünk, fegyvert fogunk, harcolunk – letesszük a fegyvert, sebet kötözünk, békét teremtünk – mikor kihívsz minket arra a tágas térre, ahol nem test és vér ellen állunk szemben.
Fordítsd örömre gyászunkat, fordítsd felénk orcádat! Ámen
Dávidé. Téged hívlak, URam, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz. Halld meg esedező hangomat, amikor segítségért kiáltok, kezemet fölemelve szent templomod felé. Ne sorolj a bűnösök és gonosztevők közé, akik békésen beszélnek felebarátaikkal, de rossz szándék van a szívükben. Fizess meg nekik tetteik szerint, gonosz cselekedeteik szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nekik, torold meg rajtuk, amit elkövettek! Mivel nem figyelnek az ÚR tetteire, sem kezének munkájára, lerombolja, nem építi őket. Áldott az ÚR, mert meghallgatta esedező hangomat. Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát. Az ÚR az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje. Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!
IGE
Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! (Mk 5,33-34)
A gyerekek hisznek az érintés mágiájában. Tudják, hogy a kéz gyógyít, a simogatás valóságos erő. És néha nagyon furcsa dolgokat is művelnek, amiktől meg is ijedünk, ha ezekre később, felnőtt módon visszagondolunk. Ez a bennünk élő gyerek az, akit meg tud szólítani Jézus. A harcossal, az erőssel, az önvédelmi reakciókkal nem tud mit kezdeni. Jézus a gyermeki létet ébresztgeti bennünk. Felnőtt páncélzatban, állandó önvédelmi reakcióinkban nem leszünk képesek a hitre.
Jézus, te képes vagy a személytelenből személyest formálni. Képes vagy meglátni bennem a gyöngét, a beteget, a megalázottat, az ürest, a reménytelenül remélőt, akinek elfolyik az életereje. Hadd érintselek, hadd mondjak el neked mindent. Mindent – a teljes igazságot. És akkor én, aki másoknak tisztátalan, csak egy TAJ-szám, egy diagnózis, eset voltam, hadd halljam szívedből, szádból: Leányom. Nem is kérek mást. Ne mondd, hogy menjek el, hadd maradjak még szeretetteljes figyelmedben. Hadd legyek még veled, hogy feltöltsön befogadó szereteted. Aztán megyek, békességgel és szabadon, gyógyultan, és lelkemben szavaddal. Dicsőség neked, Édes Atyám! Ámen.
Örüljetek az ÚRnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. Adjatok hálát az ÚRnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek! Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. Szereti az igaz ítéletet, az ÚR szeretetével tele van a föld. Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait. Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott. Letekint a mennyből az ÚR, és lát minden embert. Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára. Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket. Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!
Továbbment Jézus, meglátta Lévit, Alfeus fiát, aki a vámszedőhelyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig felkelt, és követte őt. És történt, hogy mikor Lévi házában az asztalnál ült, sok vámszedő és bűnös is odatelepedett Jézus és a tanítványai mellé, mivel sokan voltak, és követték őt. Amint a farizeusok közül való írástudók látták, hogy bűnösökkel és vámszedőkkel eszik együtt, így szóltak a tanítványainak: Miért eszik együtt a vámszedőkkel és bűnösökkel? Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt hozzájuk: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. (Márk 2,13-17)
Gondolat
Amikor az embernek megindul a szíve, akkor kicsit elfelejti önmagát. Mintha valami nagy és egyetemes irgalom elkapná, magához ölelné, és azt súgná, neked ezt meg kell tenned, vagy azt, hogy ezt nem teheted meg. Amikor böjtölünk, akkor tehát egy ilyen egyetemes rendbe állunk bele, felszabadítjuk magunkat önzésünk alól, és azt mondjuk: Jöjjön Isten akarata! Ne úgy legyen, ahogy én kigondoltam, hanem ahogyan ő. Mintha egy lépést hátralépne az ember. Ez a döntés azonban nagyon személyes. Mindenki maga tudja pontosan, hol van az a terület, ahol neki egy lépést hátra kell lépnie.
Csak irgalmad el ne hagyjon, Jézus. Hallod? Két hang beszélget bennem is. Az egyik azt mondja, hogy legyek inkább egészséges, de akkor hogyan fogok veled találkozni? A másik hang meg azt: szeretném, ha rám is úgy néznél, hogy magam mögött hagyjak mindent, és csak téged kövesselek. De akkor meg nem vagyok egészséges. Ez igaz,legalábbis a környezetem biztosan bolondnak nézne. Mégis jobban szeretném, hogy az asztalomnál ülj, és veled örülhessek a találkozásnak, a megtérésnek. Nehéz elfogadni, Uram, hogy mindig lesznek ellenlábasok, akiknek nem jó, ha megtérek. De látom, nem velem, hanem veled van bajuk. Köszönöm, hogy kiállsz értem. Segíts, kérlek, hogy én is kiálljak érted. Ámen.
Dicsérjétek az URat! Dicsérd, lelkem, az URat! Dicsérem az URat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az ÚRban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az ÚR. Az ÚR megnyitja a vakok szemeit, az ÚR fölegyenesíti a görnyedezőket, az ÚR szereti az igazakat. Az ÚR őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. Mindörökké uralkodik az ÚR, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az URat!
IGE – Vakból látó
Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent. (Lk 18,40-43)
Minél több érzékszervünket ingereljük, minél inkább érezni, tapintani, szagolni, ízlelni akarjuk a valóságot, annál inkább vakok és süketek leszünk arra, hogy lelkünk valóságát érzékeljük. Ezt ma, a mozgókép korában sajnos tapasztalhatjuk. Mintha valamit kivenne a lelkünkből az a bűvös film, ami miatt már nem vagyunk képesek látni a valóságot. A lelkünk látásáért képesek vagyunk-e lemondani arról, hogy habzsolva, minden érzékszervünkkel tapasztaljuk ezt a világot?
Itt a böjt. Ez az időszak arra tanít minket, hogy a lemondásnak van értelme. Ha kihagyunk valamit az életünkből, akkor valami sokkal többet kapunk más területen. Ha kevesebbet beszélünk, többet fogunk meghallani.
Uram! A legfontosabb pillanat az, amikor te közel jössz, belém látsz. Kérdésed, szerető Istenem, az együttlátásra hív. Te azt akarod, hogy lássam azt az embert magamban, aki veled lehetek. Uram, hadd lássam a te munkád, könyörületed, és dicsőséged az életemben! Hadd lássak túl a földi útvesztőn, kirakat életemen, a rosszra leselkedő szemek világán. Segíts kilépni földi vakságomból, hazugságban élő önteltségemből, illúzióimból! Nyisd meg szemem, hogy át-lássak a te örök világodba! Azt a teremtő szót szeretném látni, ami már megtörtént benned és bennem: “Láss!” Ámen
A bűnös ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat. URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig. Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam. Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot. Maradj hűséges a téged szeretőkhöz, igazságos a tiszta szívűekhez! Ne taposson rám a gőgösök lába, ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze! Majd elbuknak a gonosztevők, elterülnek, nem tudnak fölkelni.
Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.(Jn 9,1-7)
Lemondásban – szeretetünkkel birtokoljuk az életet és nem kezünkkel. Végül is mi a megtérés, ha nem ez? Az az élmény, amikor az ember rájön, hogy nem birtokolhatja a világot. A megtérés az, hogy lemondok önmagamról, arról hogy majd én megnyerem és megvalósítom az életet. Meglátom hamu voltomat és átadom életemet annak, akitől kaptam. A böjt különösen is nagy lehetőség arra, hogy végre ne jajgassunk, hogy ne kormozzuk be ezt a világot, hanem szelíden és lassan hamvazzuk be, azaz termékenyítsük meg.
Uram! Mások azt mondják, hogy nyilvánvaló rajtam az idegesség, a harag, az önigazolás, az egyik betegségből a másikba esés. Hányan mondják vagy csak gondolják, hogy a bűneim utolértek engem. Te a fénybe állítasz és sötétségemet világossággá változtatod. Köszönöm, hogy mellém állsz és jelenléteddel megáldod, átgyúrod, betöltöd életem holt részeit. Köszönöm, hogy veled gyászolhatok, félhetek, szürke lehetek, sötéten is láthatok,mert te ott vagy és átfordítod a dolgokat. Önmagam feketesége csak hiány marad, de emberré, életté, könnyekké, érző szívvé, drága kinccsé te teszel. Légy a világomban, az asztalomnál, az ágyamban, az érzéseim közepén, a kapcsolataimban és magányomban Világ Világossága! Ámen
URam, nem fuvalkodik fel a szívem, nem kevély a tekintetem. Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem. Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem. Bízzál, Izráel, az ÚRban most és mindörökké!
IGE – Alázatosból igaz
Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ‘Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenemből.’ A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ‘Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!’ Mondom nektek: ez megigazultan ment haza, amaz pedig nem. (Lukács 18,11-14)
Hasonlítgatunk. Ő abban ügyesebb…, én gyenge vagyok. A másiknak sikerült, amaz meg bután csinálta… Dobozokba teszünk embereket, magunkat is, és úgy ismerjük meg a világot, hogy a dobozainkat méricskéljük. Az embernek azonban rossz a szeme. A távoli dobozokat kicsinek látja, a közelieket nagynak. Egyszerűen nem valóságos arányban érzékeljük a világot. Jézus megoldása, hogy az embert, mint személyt leválasztja az általa elkövetett tettekről. Csak te vagy Isten előtt. Ez az egyetlen valóság most. Nincs semmiféle doboz és arány. Te és Isten. Itt, ezen a ponton oldódik meg a világ. Itt, és csak itt láthatsz tisztán.
Bennünk imádkozó Lélek!Szent Szabadság! Változhatalan Változtató! Szívem ma is kész arra, hogy Neked ajánlja fel magát önkéntes egyszerűségben. Te gyászra fordítod örömömet, hogy lássam szenvedő arcod a kereszten. Odafordítod orcádat a szenvedőkhöz, hogy megnyugvást találjunk. Gyászunkat örömre fordítod, hogy ott találjuk magunkat megnyitott sírod előtt remegve a találkozásért, egy szóért. Alázatoskodó elesettségemből bátorsággá érett alázatot formálsz, hogy kilépjek a megszokottból a tágas térre. Falhoz fordulva imádkozom és Te kinyitod a mennyek kapuját. Belső titkaim mesélem, és Te a Lélek titkait ülteted belém.
Ámen
Dicsérjétek az URat! Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Ki tudná elmondani, milyen hatalmas az ÚR, ki beszélhetné el minden dicső tettét? Boldogok, akik megtartják a törvényt, akiknek tettei mindenkor igazak. Gondolj rám, URam, amikor megkegyelmezel népednek, gondoskodj rólam, amikor megszabadítod! Hadd láthassam választottaid jólétét, örülhessek néped örömének, és dicsőíthesselek örökségeddel együtt!Vétkeztünk őseinkkel együtt, bűnt, gonoszságot követtünk el. Őseink Egyiptomban nem értették meg csodáidat, nem gondoltak nagy szeretetedre, hanem engedetlenek voltak a tengernél, a Vörös-tengernél. De az ÚR megszabadította őket nevéért, hogy megismertesse hatalmát. Megdorgálta a Vörös-tengert, és az kiszáradt, átvezette őket a mély vízen, akár a pusztában. Megszabadította őket gyűlölőik kezéből, megváltotta az ellenség kezéből. Üldözőiket víz borította el, egy sem maradt meg közülük. Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében. Sóvárgás fogta el őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban. Teljesítette ugyan kérésüket, de csömört támasztott bennük. Féltékenyek lettek a táborban Mózesre és Áronra, az ÚR szent emberére. Megnyílt a föld, és elnyelte Dátánt, eltemette Abírám csoportját. Tűz gyulladt ki csoportjukban, láng pusztította el a bűnösöket. Borjút készítettek a Hóreb-hegynél, leborultak a bálványszobor előtt. Fölcserélték dicsőséges Istenüket növényevő bika képmásával. Megfeledkeztek szabadító Istenükről, aki hatalmas dolgokat vitt véghez Egyiptomban, csodákat Hám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös-tengernél. Elhatározta, hogy elpusztítja őket, de választottja, Mózes, közbelépett értük, és elfordította pusztító haragját. Megvetették a kívánatos földet, nem hittek ígéretének, hanem zúgolódtak sátraikban, nem hallgattak az ÚR szavára. Ezért rájuk emelte kezét, és elhullottak a pusztában, utódaikat a pogányok közé juttatta, és szétszórta országaikba. Azután odaszegődtek Baal-Peórhoz, és holt bálványoknak szóló áldozatokból ettek. Ingerelték tetteikkel az URat, ezért csapás szakadt rájuk. De előállt Fineás, végrehajtotta az ítéletet, és megszűnt a csapás. Igaz tettnek számít ez neki nemzedékről nemzedékre mindörökké. Meríbá vizeinél is haragra ingerelték, Mózes is rosszul járt miattuk, mert elkeserítették lelkét, és meggondolatlanul beszélt. Nem pusztították ki a népeket sem, pedig meghagyta nekik az ÚR. Sőt összekeveredtek a pogányokkal, és eltanulták tetteiket. Bálványaikat tisztelték, amelyek csapdába ejtették őket. Feláldozták fiaikat és leányaikat a szellemeknek. Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket a kánaáni bálványoknak áldoztak, vérontással gyalázták meg az országot. Beszennyezték magukat cselekedeteikkel, erkölcstelen tetteikkel. Ezért haragra gerjedt népe ellen az ÚR, és megutálta örökségét. Pogányok kezébe adta őket, gyűlölőik uralkodtak rajtuk. Sanyargatták őket ellenségeik, és meg kellett alázkodniuk előttük. Sokszor megmentette őket, de ők önfejűen engedetlenek maradtak, és mélyre süllyedtek bűneik miatt. Mégis rájuk tekintett nyomorúságukban, meghallgatta esedezésüket. Visszaemlékezett a velük kötött szövetségre, nagy szeretettel megkönyörült rajtuk. Irgalmasságra indította mindazokat, akik fogságba vitték őket. Segíts meg minket, URunk, Istenünk, és gyűjts össze a népek közül, hogy hálát adhassunk szent nevednek, és dicsőítve magasztalhassunk téged! Áldott az ÚR, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! Az egész nép mondja: Ámen! Dicsérjétek az URat!
IGE – Cselekvőből család
Még beszélt Jézus a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám. (Máté 16,46-50)
Az egészséges ember az első biztonságot adó csónakból elvágyik, szeretne új partokra találni. Egyre nagyobb és nagyobb körökért felelünk, kilépünk szivárványbarlangunkból és az ott kapott virágot visszük tovább. Ez a kilépés mindenki számára nehéz. Nincs olyan ember, akinek soha nem volt családjával összetűzése. Jézus nem úgy oldja fel ezt a konfliktust, hogy lezár egy utat, és nyit helyette egy másikat. Nem azt mondja, felnőttem, kinőttem abból, hogy az otthoniakat dédelgessem, hanem mintha tovább horgolná a fonalat: a következő láncszem a tanítványok közössége. Tovább gondolja a család partokat meghatározó, szeretet-életet adó szerepét. Leteszi életét, teljes szeretetét az emberekért: Ti vagytok a család!
Olyan boldog vagyok, Jézus, hogy neked is volt családod, és nekem is van. Jó, hogy tudunk erről is beszélgetni. Gyakran van, hogy velük nem tudok rólad – ezért veled beszélgetek róluk. Néha nem tudom eldönteni, hogy féltőn szeretnek, vagy nem vagyok elég jó nekik, és meg akarnak változtatni. De te ebben is megmutatod, hogy mit gondolsz. Hálás vagyok azokért a családtagjaimért, akik szintén benned hisznek. Velük ha nem is jó mindig minden, tudom, hogy egy irányba nézünk. Mint ahogy te, és Édesanyád, Mária. Hiszen ő is belesimult mennyei Atyánk akaratába. És most hálát mondok azokért a családtagjaimért is, akikkel nem nézünk egy irányba. Köszönöm, jelenlétükkel megmutatod: ez még itt a föld, és nem a mennyország, és itt töredékes a szeretetünk, de mégis összetartozunk. Imádkozom most megtérésükért, és azért, hogy mindannyian együtt növekedjünk a te szabadásgodban. Ámen.
Téged illet a dicséret, ó, Isten, a Sionon! Neked teljesítik a fogadalmakat. Te hallgatod meg az imádságot, hozzád fordul minden ember. Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket. Boldog, akit kiválasztasz, és közeledbe engedsz, hogy udvaraidban lakozzék. Hadd teljünk be házad javaival, templomod szentségével! Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk! Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken, aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra, lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását. Ezért félnek jeleidtől még a föld határain lakók is. Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod. Gondoskodsz a földről, megöntözöd, nagyon meggazdagítod, Isten patakja tele van vízzel. Gabonával látod el az embereket, így gondoskodsz a földről. Barázdáit megitatod, göröngyeit elegyengeted, záporesővel porhanyítod, növényzetét megáldod. Megkoronázod az évet javaiddal, és nyomaidon bőség fakad. Legelők sarjadnak a pusztán, ujjongás övezi a halmokat. Nyájak lepik el a legelőket, a völgyeket gabona borítja, ujjonganak és énekelnek.
Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. (Jn 2,7-10)
Jézus nagyon udvariasan és titokban segít. Mert Isten nem dúlja föl világunkat, nem hányja szemünkre áltökéletességeinket, hanem odatesz valamit a mi dolgaink mellé, vagy beletesz valamit abba a hat edénybe, amitől mindennek más íze lesz. Jézus ott van a lakodalmon. Benne van e földi élet sűrűjében, ha úgy tetszik: szereti a teremtés hatodik napját. Ő azonban a „hetedik”. Kedvesen, udvariasan odaszegődik mellénk. Minden bizonnyal ma is így jön el. Nagyon kell figyelnünk, hogy észrevegyük, és hogy üres életünk megteljen jelképesen: borral, megteljen örömmel.
Jézus, te vagy a titkos segítő. Bár néha olyan értelmetlennek tűnő dolgokat tudsz kérni. Minek tegyenek vizet vödrökbe? Hiszen már mindenki megérkezett és kezet mosott! Magam is a megszokásaim buborékjában élek. Lényed olykor nagyon szabálytalannak tűnik. Pedig lehet, hogy csak a buborékom szűk? Látod, még életem örömteli változásait is milyen nehéz befogadnom. Most sorra veszem, mennyi minden örömteli változást kaptam tőled. És kérlek, segíts nekem, hogy tágasabb lélekkel, nagyobb szabadsággal legyek jelenlétedben. Mert igen, szeretném, ha életem örömmé, ünneppé válna, hiszen te benne vagy, és finom meglepetéseket készítesz. Köszönöm. Ámen
Halljátok ezt mind, ti, népek, figyeljen a világ minden lakója, közemberek és előkelők, gazdag és szegény egyaránt! Bölcs dolgokat beszél majd szám, szívem gondolatai értelmesek. Példázatra figyel fülem, hárfakísérettel adom elő talányomat. Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne, akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat. Azt képzelik, hogy házuk örökké megmarad, lakásuk nemzedékről nemzedékre, földeket neveznek el róluk. De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak. Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. (Szela.) Mint juhok kerülnek a holtak hazájába, a halál lesz a pásztoruk. Alakjuk eltűnik a holtak hazájában, nem lesz lakásuk. Reggelre a becsületesek uralkodnak. De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. (Szela.) Ne törődj azzal, ha valaki meggazdagszik, ha sok kincs lesz is házában. Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse. Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy sora, mégis őseinek nemzedékéhez kerül, soha többé nem lát napvilágot. Mert a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak.
IGE – Földből gyöngy
Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet. (Mt 13,44)
Ha ismerjük az egyet, azaz azt az egyetlen fonalat, amire felfűzzük az életünk láncszemeit, azt a leglényegesebbet, amiért élünk, amire építkezhetünk lelkünkben, akkor jöhetnek a gyöngyök, jöhetnek a megszámlálható dolgok, akkor már van, ami tartsa őket. Isten egyikünknek sem ad receptet, csak arra kér, erős figyelemmel forduljunk az Egy felé, az egyetlen dolog felé, amit itt és most megtehetünk, és ne szóródjunk szét e világ számtalan kínáló keze között. Mert ami igazán lényeges, az megszámlálhatatlan, az egységet alkot, és ez az élet.
Az édes titok, Uram, milyen jó is. Amikor senki nem tudja még, de én már látom kegyelmed csodáit. Jó veled titokban intézkedni. Amikor mindennapi munkáim során előbukkan életem talajából a kincs. Te rejtetted oda? Vagy elődeim hite, elszántsága, értékmentő reménysége mentette el a kincset? Miféle kétségbeesett reményteljes bizonyosság kell ahhoz, hogy valaki rábízza a kincset a sárra?És milyen belső öröm megtalálni azt. Ilyen talán csak az úrvacsorában van jelen. Amikor végtelen és érthetetlen kegyelmedből magadat adod belénk: kincset a sárba. Csak ámulok, nem értem, és leborulok titkod előtt. Ámen
Mit dicsekszel gonoszságoddal, te nagy hős? Hiszen Isten szeretete mindig megmarad! Romlásomra törsz, te cselszövő! Nyelved olyan, mint az éles borotva. A rosszat szereted, nem a jót, a hazugságot, nem az igaz beszédet. (Szela.) Szeretsz bántóan beszélni, álnok a nyelved. Össze is tör téged az Isten végleg, megragad, kiránt sátradból, kitép gyökerestül az élők földjéből. (Szela.) Látják ezt az igazak, és félnek, rajta meg nevetni fognak. Ez az az ember – mondják –, akinek nem kellett Isten oltalma, hanem nagy gazdagságában bízott, és csalárdságban volt erős. De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házában lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor. Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez.
IGE – Gyöngyből sár
Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé, nehogy lábukkal megtiporják azokat, majd ellenetek fordulva széttépjenek titeket. (Mt 7,6)
Az emberi lét értelmet szeretne keresni. A hiábavalóság érzése végülis egy jó jel, hiszen arra a mögöttes vágyra mutat, hogy valami célt szeretnénk találni. Az állati létbe süllyedt ember nem érez semmi bajt vagy hiányosságot. Az emberi lét velejárója a hiány. Sok ember hangját hallom most magamban, akik ezt mondják: Mindenben kudarcot vallok. Annyi mindent próbáltam, de nincs tovább…, megmozdulni sincs értelme. Hiánylények vagyunk, mert nem ez a föld az igazi hazánk. Vándorok vagyunk itt, és többre vagyunk hívatva, mint ami elsőre szembetűnik. Az ember szomjas, iszik, de egyre szomjasabb lesz. Miközben vágyaink ezt a hiányt jelzik, mi mégis ösztönösen azt hisszük, hogy a teljesség felé halad űzött létünk. Mint az egyszeri majom, akivel sót etetnek, és így, szomjától hajtva mutatja meg az embernek a vízlelőhelyet. Űz minket a földi szomjúság, de nem vizet, hanem rabságot találunk.
Jézusom, hű pásztor, szent bárány!
Könnyebb észrevennem a disznókat, hiszen messziről szaglanak, mint gyöngyödet, amit nekem adtál. Könnyebb a gyöngyöt rejtegetni, titkos társaságot alapítani a szent kincsre, mint valódi értékével hűen gazdálkodni a sokféle kínálatú “szent” piacon. Könnyebb lenne ma is belső szobámban maradni a Veled való beszélgetés után, és nem ledisznózni mindenkit, aki szembejön velem és kérdések elé állít saját jóságomat és odaszántságomat illetően, mint kimenni és felcsillantani azt a szépséget, ami szeretetedben rejlik. Könnyebb lenne tékozolni ma is, hajszolni az örömöket és kergetni értékességem és hasznosságom képeit, mint maradni és lenni a közeliek számára világító csillag, csendes társ, békés kikötő az otthon és a Te házad lakói közt.
Könyörgök, hogy légy Nap és pajzs az acsarkodók, gáncsoskodók, széttépve üvöltők közt, hogy felismerjék megfeszített lényed törhetetlen erejét. Ámen
Milyen jó hálát adni az ÚRnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán! Mert megörvendeztettél tetteiddel, URam, kezed alkotásainak ujjongok. Mily nagyok alkotásaid, URam! Igen mélyek gondolataid! Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg. Ha úgy nőnek is a bűnösök, mint a fű, és kivirul minden gonosztevő, végül mégis el kell pusztulniuk. De te, URam, magasztos vagy örökké! Mert ellenségeid, URam, ellenségeid elenyésznek, szétszóródnak a gonosztevők mind. De engem olyan erőssé tettél, mint mikor a bivaly öklel, és friss olajjal kentél meg engem. Szemem nyugodtan nézi azokat, akik leselkednek rám, fülem nyugodtan hallja, hogy rám akarnak támadni a gonoszok. Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az ÚR házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öregkorban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!
IGE – Magból fa
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között. (Mt 13,31-32)
Tudunk-e engedni? Vagy mindig mi akarjuk a babérokat learatni? Amikor egész nap hajtok, dolgozom, szállítom a gyerekeket jobbra-balra, főzök, és még este is ezen az íráson dolgozom, vajon tudok-e örülni annak, hogy a férjem körül ugrándoznak a gyerekek, és talán észre sem veszik azt a sok háttérmunkát, amit tőlem kapnak? Néha fáj ez. Pedig mondhatnám azt is, örülök, mert szelíd lehettem. Mert engedhettem. Talán képessé váltam arra, hogy ne a magam tervébe, hanem egy nagyobb tervbe simuljak bele. Ha megengedem, hogy a másik legyen inkább sikeres, ha átengedem az elsőséget, és végre „kiengedek”, akkor beengedtem Istent az életembe. Vajon önmagunkkal szeretnénk telepakolni a világot, vagy engedjük, hogy Istennel legyen tele a föld? Az önmegvalósítás pöffeszkedése kiszorítja az életet a földről. Ha Istent, aki magát szeretetként határozta meg, előre engedem, akkor megtalálhatom önmagamat is, mint örököst itt e földön.
Istenem, honnan tudhatjuk a mag csodáját? Ezt is te tanítottad nekünk? Honnan tudjuk, hogy a földbe vessünk, és közben az égre nézzünk? Így lesz áldás a munkánkon, ha felfelé horgonyzunk, figyeljük az égi testeket, várjuk a földi csodákat. Elvetettem ősszel a mustármagot, de olyan reménytelen volt az időjárás, hogy hittem is, nem is a kikeletet. És íme, kicsi növénykék bukkantak ki a hideg földből, és a fény felé törtek. Ilyen vagy közöttünk, Jézus? Hideg szívünk talajában gyökeret eresztesz, és mindent, de mindent átalakítasz? Ne hagyd abba, Jézus! Poros, sáros földi életünkbe hozzál ég felé törő zöldet, hajtást, levelet. Fordítsd lelkünk a világosság felé éjjel és nappal! Küldj madarakat, égi hírnököket, fészkeljenek, énekeljenek, költsenek rajtunk! Hadd legyünk a te életed fájává! Ámen
Igaz vagy, URam, és helyesek döntéseid. Elrendelt intelmeid igazak, és igen megbízhatók. Belső indulat sorvaszt engem, mert ellenfeleim megfeledkeztek igédről. Nagyon tiszta a te beszéded, szolgád szereti azt. Bár kicsiny és megvetett vagyok, utasításaidat mégsem felejtem el. Igazságod örökké igaz, és törvényed maradandó. Ínség és nyomorúság ért engem, parancsolataid mégis gyönyörködtetnek. Intelmeid örökké igazak, tégy értelmessé, hogy éljek!
Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,34-40)
Valójában titok a böjt. Nem lehet leírni mindazt, ami egy emberben akkor történik, amikor megvonja magától a táplálékot, vagy bármi életadó jót. Tény, hogy biológiailag is egy kicsit
„más állapotba” kerül az, aki sokáig böjtöl. Persze vannak végletek: van, aki a megőrülésig hajtja az aszkézist, az önsanyargatást. Isten alapvetően nem erre teremtett bennünket. A jó és a szép az élet normális része. Itt van viszont a másik véglet, ami bennünket általában jobban kísért: a szalonkeresztyénség. Együtt szórakozunk, érdekes ismereteket sajátítunk el, és valójában csak egy vallásos eszme köt bennünket össze. Mert a testünkhöz, az életszükségeinkhez nincs köze Istennek. A böjt éppen arra ad lehetőséget, hogy kiderüljön ennek az ellenkezője, és mércére tegyük az életünket. Az életem, az egész valóm Istené.
Atyám és Uram! Gyermekből lassan felnőtté érek. Leromboltad már mindenhatóságomról szőtt képeim és vágyaim. Megmutattad annyira magad, hogy bízzak benne, önálló és szabad döntéseimet tiszteletben tartod, nagyvonalúan engeded, és mégsem hagysz magamra. Hagyod, hogy saját bőrömön tapasztaljam meg a következményeket és ösvényed világosságában észrevehetem tévedéseim formáló erejét. A legkisebbeket adtad mellém, nekem, aki magam is kiszolgáltatott vagyok szeretetednek. A betegeket adtad mellém, hogy gyógyulásom útját megosszam velük, hiszen a Te sebeid árán gyógyulok meg. A menekülőket adtad mellém, hogy Országodban közöttünk élj, hogy hazát leljünk a Te hontalanságodban a táboron kívül is egyek legyünk. Az éhezőket és szomjazókat adtad mellém, hogy asztalt készítve hívj meg minket a Te megtöretettségedbe és az Igazság kelyhét kortyolni. Felnőtté válhatok a Te szent formálásodban, ahol a sikeresek, távolbalátók, guruk és nagyzolók társasága helyett a Te gyermekeid közül lehetek egy. Ámen
Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten! A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek! Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. Bizony elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt hirtelen semmivé leszünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Elmúlik minden napunk haragod miatt, úgy elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás. Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod? Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Fordulj hozzánk, URam! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben! Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt! Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!
IGE – Bolondságból bölcsesség
Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.
Én például a telefonommal küzdök mostanság. Állandóan csörög, nem tudok már ügyek nélkül létezni. Egyik nap elveszett. Bár régóta gondolkodtam azon, hogy meg kellene szabadulnom tőle, most mégis ideges lettem. Mindenütt kerestem, és egyre jobban zavart, hogy nem találom. Amikor két nap múlva meglett, az egész család nevetett azon, hogy azt mondtam, szerintem egy angyal dugta el, hogy megtanuljam néha kikapcsolni – a telefonomat is és magamat is. Ilyen kikapcsolásokra szükség van néha. Más sorrendbe kell rendezni életünk dolgait, és ehhez távolról kell megvizsgálni a dolgokat, hogy együtt is láthatóak legyenek. A pusztaság arra jó, hogy ez a távolból való nézés, rendeződés megtörténhessen. Nem baj, ha nehéz, nem baj, ha kétes, mégis ki kell menni, ki kell kapcsolni, ilyen értelemben böjtölni kell.
Kegyelmes Isten!
Vezess bennünket a halálból az életre, hamisságból az igazságra.
Vezess bennünket kétségbeesésből a reménybe, félelmeinkből a bizalomba.
Vezess bennünket gyűlöletből a szeretetbe, nyugtalanságból a békességbe.
Az Isten Fiának nyugalma töltse be szíveinket, tetteinket, és szavainkat. Ámen
Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.) Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.) Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.) Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül. Örüljetek az ÚRnak, ujjongjatok, ti, igazak! Vigadjatok mind, ti, igaz szívűek!
Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. …Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. …Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg. (Jónás 3)
Thomas Merton egyik versében olvashatóak ezek a sorok: „Szerencsés szél fújt, és elsöpörte a tanítvány glóriáját, a gondjaival együtt. A szerencsés tenger elnyelte jó hírét. Nincsenek utak, nincsenek csodálatos módszerek.”
A glória leröpülésének szép képe jut eszembe Jónásról. Az általánosan elmondott ima csak a hal gyomrában vált személyes imává. Le kell buknia Jónásnak ahhoz, hogy az Istent fentinek lássa. Bármilyen furcsa, szükségünk van a bukásra, személyesen kell ezt átélnünk. A gyereknek sem segítünk, ha folytonosan megakadályozzuk, hogy elessen. Az elesés által tanulja meg az ember azt, hogy hogyan szedje össze magát ilyen esetben. Hogyan induljon tovább a sebeivel? A kerékpározás vagy görkorcsolyázás egyensúlyát potyogások által tanuljuk meg.
Jézusom! Ha én rendezhetném be a világot, egyszerűbbé tennék mindent. Lehetne tudni, hogy ki melyik oldalon áll, kinek miért kell ezt vagy azt megtenni, ki hova menjen és mikor, kiszűrném az ellenkezőket, rögtön ítélő bíróságokat nyitnék, és mindig tudnám, hogy ki a hibás. Nem kellene ide hal gyomra, meg zsákruha, meg tök, hogy engedelmes-engedetlen eszközeid legyünk, hogy küzdéseinkből lássunk rá a Te irgalmas szívedre. Hálás vagyok ma Neked, hogy nincs a kezemben a világ sorsa, és még a sajátom sem. Köszönöm, hogy elküldesz hirdetni a te nagy dolgaid, és közben engem is nevelsz az emberekkel való elfogadó bánásmódra. Köszönöm, hogy ítéleted nyomán önmagamat igazságtalanságait is megláthatom és bevonsz a Lélek szívet sebző nyitottságába. Ámen
Énekeljetek új éneket az ÚRnak, énekelj az ÚRnak, te egész föld! Énekeljetek az ÚRnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek! Mert nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, félelmetesebb minden más istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az ÚR pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és ékesség van szentélyében. Népek törzsei! Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az ÚR dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek udvaraiba! Boruljatok le az ÚR előtt szent öltözetben, reszkess tőle, te egész föld! Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR! Bizony szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket. Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a benne levőkkel! Ujjongjon a mező és minden, ami rajta van! Ujjongnak majd az erdő fái mind az ÚR előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.
És láttam egy erős angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. És keservesen sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak arra, hogy felnyissa a könyvet, és hogy beletekintsen. Ekkor az egyik vén így szólt hozzám: Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda, és felnyitja a könyvet és hét pecsétjét.
És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek; …A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt “Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél, és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből” (Jel 5,1.10)
A keresztyénség legfontosabb üzenete, hogy a dolgok a lét síkján dőlnek el. Jézus Krisztus, amikor Isten Fiaként az életéhes világot meg akarta váltani, akkor nem a világ hajszájával kezdett el foglalatoskodni. Nem kezdett el fáradozni a világ jobbításán. Nem állította meg „a szekeret”. Semmi effélét nem tett, hanem letette az életét. Isten története azt mondja el, hogy az élet megoldása csak az élet átadása lehet. Az odaadás, az elengedés mozzanata segíthet csupán. Eljött a Megváltó. Isten Fia itt járt köztünk, és odaadta mindenét. Nem elmondta, hanem megmutatta, hogy a világot nem dolgaiban lehet helyreállítani. Persze ezt akkor sem értették már, hiszen az emberek egy hatalmas, erőskardú királyt vártak. Kis küzdelmecskékkel gondolták kivívni a csodát.
Isten Báránya! Hogyan fordíthatnám át magamban a fent és a lent kettősségét, a győzelem és veszteség fogalmait? Mikor leszel győztes bennem megöletett Bárány?
Téged kívánlak látni győztes Bárány, keresztet hordozó Isten, amikor fegyvert gyártok szavaimból, amikor sáncokkal veszem körbe magam, amikor a nagyravágyás eluralkodik bennem. Légy ott, ahol bezárulnak a rólam szóló evilági jegyzetek, a félig kinyílt ajtók. Légy ott, ahol elhiszem, hogy a bosszú és erőfitogtatás erősebb, mint Te. Légy jelen, ahol a sakálok és ordító oroszlánok hangján túl egyszer csak minden fontos kimondatik a csend- szóban. Köszönöm, hogy te nem bezártad, hanem átvetted a könyvet!
Hiszem Uram, hogy a kardélek, a támadások, a kirohanások között Bárány Jézus, te csak megjelensz! Benned gyönyörködöm Isten Báránya! Ámen
Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám. Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni. Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. (Szela.) Szemeimet nyitva tartod, szótlanul hánykolódom. Gondolkozom a régi napokon, a hajdani esztendőkön. Eszembe jutnak énekeim éjjelente, szívemben elmélkedem, és ezt kutatja lelkem: Vajon végleg eltaszít az Úr, és kegyelmére többé nem számíthatok? Végképp elfogyott szeretete, érvénytelen lett ígérete nemzedékről nemzedékre? Elfelejtette kegyelmét az Isten, vagy elnyomta irgalmát a harag? (Szela.) Az az én bajom – gondoltam –, hogy megváltozott a Felséges jóindulata. Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel. Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.) Láttak téged a vizek, ó, Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek. A felhők ontották a vizet, a magas fellegek mennydörögtek, nyilaid pedig cikáztak. Mennydörgésed hangzott a forgószélben, villámok világították be a világot, reszketett és rengett a föld. Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott. Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron által.
IGE – Némából imádkozó
Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Vagy ki az közületek, aki fiának követ ad, amikor az kenyeret kér tőle, vagy amikor halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle? (Máté 7,7-11)
Egyszer hálószobánk ajtaját becsuktam, igyekeztem elcsendesedni, mert annyira kevés idő van erre. Éppen ezt a bibliai mondatot olvastam, amikor nagyfiunk kopogtatott az ajtón. Sose szoktunk zörgetni egyébként, de mintha tudta volna, hogy most ezt olvasom, sejtve hogy zavar, valami lecke üggyel bekopogott. Csak mosolyogni tudtam, és persze segítettem… zörgetett és megnyílt az ajtó.
Az ember megkönyörül a gyerekén vagy bárkin, aki segítséget kér. Csakhogy mostanában az egész életünk ilyen zörgetésekkel van tele. Zörög a postaláda, zörögnek a számítógépen is a levelek, zörögnek a csekkek, az adó, az igazolványok, a hivatalok, nincs vége a sornak. Jézus kérdése: Tudok-e olyan erőszakosan imádkozni, könyörögni Istennél, ahogyan manapság mindenki zörget nálam? Jézus azt szeretné, ha abból a világból, ahol össze-vissza nézelődünk, ahol megöl minket a kíváncsiság, összerendeződnénk, és csak Őt keresnénk.
Mikor elfogy torkomból a kiáltás, belső sikolyomat is hallod. Mikor elfogy kezemből az erő, az izmaimban lüktető vad rugdosást is érzed. Mikor oda visznek, ahova nem akarom, te akkor is vezetsz. Mikor magamban kereslek, Te kinyitod a világot. Mikor mindenhol kereslek, visszahozol a Te atyai házadba. Mikor eget rengető imádságokat mondok, Te halkan szólsz hozzám. Mikor beborít a süket csend, Te kerúbok harsonaszavával ébresztesz.
Ma kérni fogok. Egy hálaadás-egy kérés. Azokban a helyzetekben, ahol már lemondtam, ahol már nem kerestem, ahol még zárva van. Ámen
Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az URat! Folyamodjatok az ÚRhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire, ti, Ábrahám utódai, kik szolgái vagytok, Jákóbnak fiai, kiket kiválasztott! Ő, az ÚR a mi Istenünk, az egész földnek szólnak döntései. Örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át is az adott szavára, amelyet Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak megesküdött. Jákób elé tárta, elrendelte, Izráelnek örök szövetségül: Neked adom – mondta – Kánaán földjét kiosztott örökségül! Akkor még alig néhányan voltak, kevesen éltek ott mint jövevények. Nemzettől nemzetig vándoroltak, egyik országból a másik néphez. De senkinek sem engedte elnyomni őket, sőt királyokat is megintett miattuk: Ne nyúljatok fölkentjeimhez, prófétáimat se bántsátok! Azután éhínséget idézett elő a földön, eltörte a kenyér botját mindenütt. De elküldött előttük egy embert, a rabszolgának eladott Józsefet. Lábát bilincsbe szorították, őt magát vasra verték, míg jóslata be nem teljesedett, és az ÚR szava igazolta őt. Üzent érte a király, és szabadon engedte, a népek uralkodója kiengedte őt. Úrrá tette palotájában, egész vagyonának kormányzójává, hogy a vezetőket tetszése szerint oktassa, a véneket bölcsességre tanítsa. Így került Izráel Egyiptomba, jövevényként Jákób Hám országában élt. Igen szaporává tette népét az ÚR, erősebbé ellenségeinél, akiknek szívét megváltoztatta, hogy gyűlöljék népét, és bánjanak álnokul szolgáival. Elküldte szolgáját, Mózest és Áront, akit kiválasztott. Ezek csodálatos dolgokat vittek véghez köztük, csodákat Hám országában. Sötétséget küldött, és sötét lett, mégis ellenálltak szavának. Vizeiket vérré változtatta, és elpusztította halaikat. Békák hemzsegtek földjükön, még a király szobáiban is. Szavára bögölyök jöttek meg szúnyogok egész területükre. Eső helyett jégesőt adott nekik, földjükre lángoló tüzet. Elverte szőlőjüket és fügefájukat, összetörte határukban a fákat. Szavára sáskák jöttek és számtalan szöcske. Felfaltak országukban minden füvet, felfalták földjük termését. Végül megölt országukban minden elsőszülöttet, férfierejük első termését. Őket pedig kihozta, megrakva ezüsttel, arannyal, és törzseikben nem akadt botladozó. Örültek kivonulásuknak az egyiptomiak, mert rettegés szállta meg őket miattuk. Felhőt terített rájuk oltalmul, és tűzzel világított éjjel. Kérésükre fürjeket hozott, és mennyei kenyérrel tartotta jól őket. Megnyitotta a kősziklát, és ömlött a víz, folyó áradt a szomjú földön. Mert emlékezett szent ígéretére, melyet szolgájának, Ábrahámnak tett, és kihozta népét örvendezve, választottait vigadozva. Pogányok országát adta nekik, nemzetek munkájának gyümölcsét örökölték, hogy megtartsák rendelkezéseit, és megfogadják tanításait. Dicsérjétek az URat!
IGE – Pogányból választott
Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint;… Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. (Efézus 2,1-8)
Elmentem a temetőbe. Ahogyan a csöndben csak a szél zúgását lehetett hallani, valami nagyon mély békességet éreztem. Megértettem azokat, akiknek a temető nagy megnyugvást jelent. Elgondolkodtam azon, mennyire félünk mi a haláltól. Mennyire ki akarjuk szorítani az életünkből, sőt úgy élünk, mintha nem létezne vég. Vagy ha létezik is számunkra, az csak valami mumus, ami minden jót elvesz. Arra gondoltam akkor, hogy mi, akik ennyire nem akarjuk tudomásul venni a halált, cserébe sajnos mindennapi kis dózisokban kapjuk a hétköznapi folytonos haláladagokat: félelmek, konfliktusok, dühöngések és rendezetlenségek formájában. Járjunk inkább a másik úton, amelyik a hit útja. Akkor nem kis napi adagokban kapjuk majd a kis halálokat, és talán Szent Ferenccel testvérnek tudjuk nevezni még a földi halált is: „Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi halál, ki minden élő embert megtalál. Dicsérjétek s áldjátok az Urat, s adjatok hálát neki, s roppant alázattal szolgáljatok neki!”
Urunk, köszönjük, hogy életre keltettél minket! Veled élünk! Veled még a falon is átugrunk! Veled az itt és mostnak értelme van, arany szín szövi át. Veled az élet oszthatatlan és becses. Hálát adunk, hogy életünket te öltözteted – a könnyek ellenére is – örömbe. Akik halottak voltunk, most egész testünkkel és lelkünkkel ünnepelünk téged, aki életre támasztott! Segíts, hogy minden erőnkből szeressük a halálból életre támasztott életünket! Hálát adunk, hogy még a tavasz szépsége is segít minket ebben. A nárciszok és a cseresznyevirágzás hadd váljon húsvétra mutató belső képpé bennünk. Ámen
Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyben laksz! Ahogy a szolgák uruk kezére néznek, vagy a szolgálóleány úrnője kezére, úgy nézünk mi Istenünkre, az ÚRra, míg meg nem könyörül rajtunk. Könyörülj, URam, könyörülj rajtunk, mert torkig vagyunk a gyalázattal! Torkig vagyunk már az elbizakodottak gúnyolódásával, a gőgösök gyalázkodásával.
IGE – Nyereségből veszteség
Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. (Filippi 3,7.11)
Jézus bennünket határátlépésekre hív. A szívünk mélyén szólít arra, hogy nyíljunk meg a másik számára. Legyünk jelen a másik ember életében, találkozzunk szenvedéseivel, és végső soron vele magával. De nem forradalomra hív, mert az mindig rombol és pusztít. Határátlépőkként is, a másikat már a szívünkben hordozva, fogadjuk el. Nehéz parancs. Legalább olyan nehéz elfogadni az adott rendet, mint átlépni azt.
Uram! Háborúságaink nem szülnek békét! Kárnak ítélem meg azt a hatalmat, amit eddig akartam magamnak, hogy mások életét irányítsam. Uram! Erőnk és igazságunk nem szüli meg a Te országodat! Szemétnek ítélem fáradozásaimat a jobb világért, melyben már olyannyira rendben van minden, hogy nincs szükség a Te bocsánatodra. Uram! kárnak ítélem és ellene mondok jövőre vonatkozó forgatókönyveimnek, mellyel kényeresen kezembe fogom sorsom fonalát ahelyett, hogy vezetésedben bízom. Háborúságainkat vedd kezedbe, tarts távol a gonosztól, vigasztalj meg, adj olyan ellenséget, akivel önmagammal és Veled békülhetek meg. Ámen
Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg, URam, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az ÚRnak, mert jót tett velem.
Ige – Elaléltból erős
Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,27-31)
Szívesen hullatunk könnyeket azon, milyen gonosz a világ, micsoda rossz fajzat az ember. Arcpirító botrányok mindenütt, úgy sietünk a templomba, hogy közben csóváljuk a fejünket a társadalom bűnéért. Ott van mondataink mögött az a gondolat is: Isten teremtette az embert, micsoda gyalázat az, ami történik. Tragédiák esetében még ma is megkérdezik: Hol van Isten? Hol volt, amikor így elaljasult az ember? Nem lehetett volna bennünket különbül megteremteni? Még a lelkészek, talán én is, olyan mesteri részletességgel, különlegesen hátborzongatóan tudjuk leírni, a visszásságokat. Mennyivel érdekesebb erről beszélni, mint arról, amit az imádságomban átéltem. Mintha csak azt figyelnénk, amit a bal kézzel teszünk, és amit a jobbal, az fel sem tűnik. Legutóbb például a tévét szidtuk valakivel. De amikor azt mondtam, van egy megoldás, kapcsoljuk ki, tegyük ki a lakásból, akkor az volt a válasz: azt nem lehet. Amikor szánkra jön valaminek a szidása, legyen az a böjtünk, hogy mindig mellé teszünk valami jót is. Krisztus követésre hív bennünket. Arra, hogy egyik lépést tegyük a másik után az ő lába nyomában.
Urunk, a te szelíd szemed, a te éberséged, a te kitárt karod az erő. Erős szavakat adsz nekünk, hogy gondolkodóba essünk, hogy párbeszédbe kezdjünk eltitkolt sebeinkkel, elsatnyult szívünkkel, önigazolást gyártó boldogtalanságunkkal. Tudnunk kellene, hogy te nagyon erőssé teszel. Segíts kapcsolatban élni a te újjáteremtő erőddel, segíts kinyílni feléd, a belső szárnyalás örömében élni, adj képzeleterőt és kreativitást, hogy rugaszkodjunk neki! Ámen
URam, utánad sóvárog a lelkem! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam! Jó és igaz az ÚR, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat. Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat. Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit. A te nevedért, ó, URam, bocsásd meg bűneimet, mert sok van! Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza. Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet. Közösségben van az ÚR az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket. Szemem állandóan az ÚRra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki! Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel. Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem! Feddhetetlen becsület őrizzen engem, mert benned reménykedem. Szabadítsd ki, ó, Isten, Izráelt minden nyomorúságából!
Ezek után az események után így szólt az ÚR Abrámhoz látomásban: Ne félj, Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.
De Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Elíézer örökli. Nem adtál nekem utódot – mondta Abrám –, ezért egy házamnál született szolga lesz az örökösöm. Ám ekkor így szólt hozzá az ÚR: Nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni.
Majd kivezette az ÚR, és azt mondta: Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz! – mondta. Abrám hitt az ÚRnak, és ő ezt számította be neki igazságul. (1 Mózes 15,1-6)
Vándorok vagyunk ebben a világban, nem hoztunk, és nem is viszünk el semmit innen. Ezen a földön is valójában rengeteg bizonytalanság között kell biztonságra lelnünk. Isten vándorlásra hívta egykor Ábrahámot, és a lelkünk mélyén mindannyiunkat, hiszen szüntelen el kell oldódnunk valamitől, munkától, családtól, iskolától, és tovább mennünk, kutatnunk az ő akaratát. Sátrazunk ebben a világban. A mi hitünk is számos esetben őriz meleg emlékeket a gyerekkorból, de ezt a régi emléket nem tudjuk átültetni és megélni a felnőttkorban. Lelkileg örök kamaszok maradunk, mert sokszor képtelenek vagyunk a korszakváltásra. Adja meg Isten, hogy képesek legyünk meglátni őt úgy is, mint aki velünk vándorol és úgy is, mint aki menedéket ad!
A csillagok kőből vannak, a napfény infravörös, ultraibolya sugárzásból, a felhők vízből, a szél a mozgásból, a testünk sejtekből, a hangok rezgésekből, a látás a visszaverődésekből. Kicsinyből a nagy, részekből az egész, kapcsolódásokból a sűrű, könnyűség sokasága a nehéz, sorokból és oszlopokból a rendszer. Te miből alkottál? Lélekből és porból, álmaidból és elhatározásodból, tárgyból és Igéből. Te miből vagy?Megteremtenélek hitből és képből, de nem tudlak. Létrehoználak magamból, de ellenállsz. Kivonnálak a világból, de kicsúszol a kezeim közül. Beraknálak egy keretbe, de Te fogsz át mindeneket. Így lesz a végesből végtelen, egyszerű emberből a Te örökösöd, meddőből áldott, szolgából szabad. Lélekből lélek. Ámen
URam, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, nemzedékről nemzedékre hirdetem hűségedet. Mert ezt mondom: Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég. Szövetséget kötöttem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: Örökre fenntartom utódaidat, nemzedékről nemzedékre építem trónodat! (Szela.) Az egek magasztalják csodáidat, URam, hűségedet a szentek gyülekezetében. Mert ki van a fellegekben, aki egy sorba állítható az ÚRral? Ki hasonló az ÚRhoz az istenfiak között? Igen rettenetes az Isten a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazok között, akik körülötte vannak.URam, Seregek Istene! Ki olyan erős, mint te, URam? Hűséged körülvesz téged! Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket. Te zúztad szét Rahabot, halálra sebezve; erős karoddal szétszórtad ellenségeidet. Tied a menny, tied a föld is, te hoztad létre a földkerekséget és azt, ami betölti. Te teremtettél északot és délt, a Tábor és a Hermón nevednek ujjong. Hatalmas a te karod, kezed erős, jobbod felséges. Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, URam! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk, mert az ÚRtól van a pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunk.
Így szólt az Úr Jeremiáshoz: „Kelj föl és menj le a fazekas házához; ott majd meghallod szavaimat.” Lementem hát a fazekas házához; az éppen edényt formált a korongon. És ha nem sikerült az edény, amelyet éppen formált, amint ez megtörténik a fazekas használta agyaggal, akkor újra nekilátott, és egy másik edényt csinált belőle, a fazekasok szokása szerint. Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Izrael háza! Vajon nem tehetek én is úgy veletek, ahogy ez a fazekas tesz? – mondja az Úr. Igen, amilyen az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti is az én kezemben, Izrael háza! Olykor azt határozom egy nemzet és egy ország felől, hogy gyökerestül kitépem, földre sújtom és elpusztítom. De ha ez a nemzet elhagyja gonoszságát, amely miatt ellene szóltam, akkor én is megbánom azt a rosszat, amellyel sújtani akartam. (Jeremiás 18,1-8)
Az igazi változásnak része az elfogadás, de része az is, hogy végre a tettek mezejére lépünk. Megváltoztatjuk a megváltoztathatót. Kétségbeesve tudok visszagondolni arra, mennyi szólamot kellett végighallgatnom már életemben. Mennyi szép beszédet, amiről már születésekor tudtuk, hogy nem lesz belőle semi. Szeretünk jól odamondani! Az ember ilyenkor szinte azt érzi, hogy bátor tettet hajtott végre. „Itt valahol, ott valahol,/ esett, szép szomorú fejekkel/ négy-öt magyar összehajol„ – mondja Ady, és ezzel gyönyörű képpé formálja azt a furcsaságot, hogy a nagy és izzó tettek után nehezen találjuk meg a kicsi cselekvési tereket: azt a csepp emberséget, amit belevihetünk a világba. Hála Istennek azért nagyon sok ilyen csepp gyűlik egybe itt is, ott is. De a legnagyobb bölcsesség mégis abban áll, hogy e kettő között különbséget tudjunk tenni. Ha a szívünk megváltozik, akkor leszünk képesek arra a vizsgálódásra, hogy a megtehető és a meg nem tehető között különbséget tegyünk.
Te megtehetsz mindent szent erődből! Te formálod idomtalanságom! Te képedre teremted torz alakom! Te prés alá veszed felfújt énem. Fáj ez a formálás, az átmeneteket nehezen viselem, újjá lenni akarok és mégis félek, hogy elveszítem azt, ami voltam. Népet, nemzetet törölsz el a föld színéről, kiválasztottaidat mégis őrzöd. Fájdalommal születik meg kezed alatt az új ember, törékenységünket mégis tiszteletben tartod. Rád bízom magam. Te cselekedj! Ámen
Uralkodik az ÚR! Vigadjon a föld, örüljön a sok sziget! Felhő és sűrű köd van körülötte, igazság és jog trónjának támasza. Tűz jár előtte, és megemészti ellenségeit mindenütt. Villámai bevilágítják a földkerekséget, látja ezt a föld, és megremeg. Viaszként olvadnak meg a hegyek az ÚR előtt, az egész föld Ura előtt. Az egek hirdetik igazságát, minden nép látja dicsőségét. Megszégyenülnek a bálványimádók mind, akik a bálványokkal dicsekszenek. Az ÚR előtt borul le minden isten. Hallja ezt Sion, és örül, Júda leányai vigadnak ítéleteiden, ó, URam! Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek. Ti, akik szeretitek az URat, gyűlöljétek a gonoszságot! Megőrzi ő híveinek életét, kimenti őket a bűnösök kezéből. Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek, ti, igazak, az ÚRnak, magasztaljátok szent nevét!
IGE – Vérből imádság
És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket. (Jel 6,9-11)
A cserépedény és a kincs. Isten életünkben, mint egy törékeny agyagkorsóban értéket, üzenetet, drágakincset helyezett el. És tudjuk, hogy bár törékeny a cserépedény, a régi világban ez volt a legalkalmasabb arra, hogy a földben elássák, és sok esetben a mai napig, megőrzik azt, amit beléjük elrejtettek. Azután széttörik ezt az edényt és kiderül, mi volt a titok. Emlékszem, egyszer egy nagyon nehéz sorsot megélt barátommal találkoztam, és ő fogalmazta így az életét: Tudod, most, mintha összetörne az olajos szelence bennem, de ha összetörik, akkor kiderül, mit is hordozott az életem. Vajon jó illat árad-e szét, vagy büdösség? Életünk töréspontjain sokszor elhordozhatatlan depresszióba esünk, elkeseredünk, egyedül maradunk, de ezek a töréspontok egyben Istentől nézve lehetőségek, hogy valamit átadjunk bensőnkből, lelkünk kincsestárából, hogy kifolyjon az a kenet, ami mindenkinek örömére van.
Nehéz elképzelni, Jézus, hogy a mi földi szenvedésünk hozzájárul a teljességhez. Itt mi a széttörtséget tapasztaljuk. Azt, hogy “minden egész eltörött”. És a mi szenvedéseink nem mérhetők azokéhoz, akik hitükért üldöztetést, vértanúságot szenvednek ma is. Adj nekünk józanásgot, hogy az elégedetlenséget, a kényelmetlenséget meg tudjuk különboztetni a szenvedéstől.
Készíts minket, Jézus, hogy amikor eljön az idő, hogy kiálljunk érted, legyünk elég bátrak megvallani téged.Vagy ha már itt van az idő, adj bátorságot kiállni melletted. Próbatételeink során vezess nagylelkűségre, bátorságra, hogy félelmeink, szenvedéseink ne önmagunkba fordítsanak vissza, hanem hozzájáruljanak a mennyei teljességhez. Ámen
Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.
IGE – Egyénből közösség
Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban. (Gal 3,26-28)
A böjti időszakot azért szeretem, mert végre a földi valónk is megjelenítheti Isten országát. Jézus üzenetét szeretjük “ellelkesíteni” mondván, hogy nem számít, mit teszek a hétköznapi vergődésekben, mert ott legfeljebb, a sóhajokban van jelen Isten. Böjtben minden gondolatunk arra irányul, hogy e földi életemben hogyan tudom magam Isten igájába fogni. Amikor nem eszem, vagy keveset eszem, a testem is istentiszteletet tart. Amikor a nagyobb közösségért lemondok valamiről, akkor az a szeretet jelenik meg bennem, ahogyan Isten szereti a rögös földet, a glóbuszt. Nem zsellérek vagyunk a földön – pedig sokan mondják ezt. A politikusok szájbarágós üzeneteket küldenek. Ez a föld mégis Istené. Mi mégis polgárok vagyunk itt, Isten királyságának polgárai. Lehet ebben a világban, de nem ebből a világból élnünk.
Igéden elmélkedve először a különbségeket látom. Nagyon mások vagyunk, még családon belül is. Add, hogy ma ezeket látva és végiggondolva ne a megváltoztatás szándékával, hanem a különbözőséget ajándéknak tekintve forduljak hozzájuk. Kérlek, hogy zavaró dolgaikat a Te áldó csiszolgatásod eszközének fogadjam el. Teremts egységet köztünk Jézusban, aki sokféle tanítványt gyűjtött össze egy asztalhoz, hogy egymás felé nyújtsuk adományaidat, ami előttünk sorjázik. Kérlek, hogy egységed ne legyen ürügy a cimboraságra, a hasonszőrűek cinkos összekacsintására, a kizárólagosságra, a nyájmelegben bamba egyetértésére. Közös utunkon ki-ki járhasson úgy, ahogyan Te adtad neki. Adj dicsőítő éneket a szánkba, a sokféleség hangjai közt egy kórusban összhangban énekeljünk neked. Ámen
Dicsérjétek az URat! ÚRnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az ÚR nevét! Legyen áldott az ÚR neve most és mindörökké! Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét! Magasan fölötte van az ÚR mindennépnek, dicsősége fölötte van az egeknek. Ki hasonlítható Istenünkhöz, az ÚRhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is? Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt. Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé. Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az URat!
IGE – Mámorból dicsőítés
Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. (Ef 5,18-20)
Miért isznak az emberek? Azért, mert olyan dolgok garmada történik velük, amit képtelenek feldolgozni. Annyi feszültséggel lesz tele a lelkük, hogy azt érzik, felrobbannak, ha valamivel nem tudják feloldani. Mintha köveket rakodnának elénk, amiket sorra meg kellene enni, de nem tudjuk megemészteni, mert nem képes rá a szervezetünk. Sok ember az alkoholt használja oldószernek. Furcsa üzenete a Bibliának, hogy a részegséget és a Szentlélek erejét összehasonlítja. Mintha azt mondaná ezzel Isten, szükség van az oldószerre, valóban kell egy olyan állapot, amikor nem az agyunk diktál, amikor nem valóságos méretekben látjuk a körülöttünk levő dolgokat, de ne a bor legyen ez az oldószer, hanem a Lélek.
Isten látja, hogy szükségünk van a józanságra, a mértékre, de a mértéken túlira is. Pál apostol egyszerre tanácsolja azt, hogy ne lépjétek át a józanságot, ugyanakkor éljétek át azt, hogy Istenben kibillentek a hétköznapokból.
Jézus Krisztus! A kánai menyegzőn és az utolsó közös vacsorán is bort adtál, hogy megízleljük, milyen jóságos vagy, hogy örüljünk a Veled és egymással való közösségnek, hogy bátrak legyünk kiinni a te szenvedéseidnek kelyhét, hogy készüljünk az új asztalközösségre a Te országodban. Mégis visszaélünk vele, mégis többet akarunk, mégis bódulttá, agresszívvá vagy tunyává isszuk magunkat, hogy meneküljünk a valóság elől. Eszközből lesz cél, ajándékból árucikk, nyugtatóból romboló a mi kezünkben. Függősségeinket hozzuk most eléd. Ragaszkodásainkat, soha nem szűnő vágyakozásainkat, túlzott akarásainkat és szükségeinket. Tölts be most, hogy ne pótszerekhez forduljak! Áraszd ki rám mindent meghaladó békédet a nyugtatók helyett! Foglalj el, hogy leszálljak tehetetlenségem és unalmam trónusáról. Benned, általad és érted minden és mindenekben lobbantsd fel bennem Szerelemed örökké égő lobogását, a szent függőséget Tőled! Ámen
Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva Efraimnak, Benjáminnak és Manassénak! Mutasd meg hatalmadat, jöjj segítségünkre! Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk! URam, Seregek Istene, meddig lángol még haragod néped imádsága ellenére? Kenyér helyett könnyel etetted őket, bőségesen adtál inni könnyeket. Te okoztad, hogy civakodnak velünk szomszédaink, ellenségeink pedig gúnyolnak minket. Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk! Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból. Népeket űztél el, ezt meg elültetted. Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet. Árnyéka hegyeket borított be, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Indáit a tengerig növesztette, hajtásait a Folyamig. Miért romboltad le kerítéseit, hogy szedhessen róla, aki csak arra jár?! Lerágja az erdei vadkan, és abból legel a mezei vad. Seregek Istene, fordulj hozzánk! Tekints le az égből, lásd meg és gondozd ezt a szőlőt! Oltalmazd, amit jobboddal ültettél, és a fiút, akit magadnak neveltél! Pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték, levagdalták! Legyen kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél! És mi nem pártolunk el tőled. Tarts életben bennünket, és mi segítségül hívjuk nevedet. URam, Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!
IGE – Ébredés
A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. (Jel 3,1-2)
Egy csepp tintát rácsöppentek egy itatós papír közepére, és nem sokára egy hatalmas folt lesz belőle. Megkeseredek, savanyú leszek. A gonosz alattomos módon alulról rontja le azt, ami szép. Észre sem vesszük és már csak a rosszat látja a szemünk.
Számomra a hit mindig valami bátor döntést jelentett az egyszerű dolgokban. Sokszor előfordult már életemben, hogy elhatároztam, minden tettem előtt megkérdezem: fontos? Biztos, hogy itt és most ezt nekem kell megtennem? És a legtöbb mozdulatomról kiderül, hogy kapkodás, fölösleges, hogy ráér, hogy nyugodtan átadhatom valakinek, és így tovább.
Voltaképpen mi hajszoljuk ösztönösen magunkat a rohanásba. Ebből az ideges és állandó ténykedésből adódik, hogy az élet szép színei egybeolvadnak, és szürkévé változnak.
Tarts életben Uram! Erősíts meg! Győzd le a halált körülöttem és bennem! Gyülekezeteidet tisztítsd meg a holt cselekedetektől! Állítsd helyre bennük a te rendedet! Téríts vissza a tiszta forráshoz! Válaszd szét a gyűlölködőket! Tedd mérlegre tetteinket! Mérd újra határainkat! Tárd ki szíveinket! Ragyogtasd ránk orcádat! Ámen
Megkegyelmeztél, URam, országodnak, jóra fordítottad Jákób sorsát. Megbocsátottad néped bűnét, elengedted minden vétkét. (Szela.) Elfojtottad felindulásodat, megfékezted izzó haragodat. Fordulj felénk, szabadító Istenünk, ne haragudj ránk többé! Örökké akarsz haragudni ránk? Nemzedékről nemzedékre tart haragod? Nem akarsz új életet adni nekünk, és örömöt szerezni népednek? Mutasd meg, URam, hogy szeretsz minket, és adj nekünk szabadulást! Hadd halljam meg, mit hirdet az ÚRisten! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok. Mert közel van a szabadulás az istenfélőkhöz, hogy dicsősége lakozzék földünkön. Szeretet és hűség találkoznak, igazság és béke csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint le a mennyből. Az ÚR is megad minden jót, földünk is meghozza termését. Igazság jár előtte, az készít utat lépteinek.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában. Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta. (1Jn 3,2-3)
Eszembe jutott Bartók Béla műve, a Kékszakállú herceg vára, amikor Judit mindenképpen szeretne megérkezni a kastély legbelső kamráiig. Szeretne betelni, és nem tudja elfogadni az epekedés, a hiány és értetlenség állapotát. Nehéz is ezt elfogadni különösen a mai korszakban, amelyik aztán végképp nem ismeri a késleltetés, a várakozás, a „nincs azonnal” fogalmait. A fogyasztás korszaka kicsi gyermekké akar bennünket tenni, aki rögtön megszerzi azt, amire vágyik, és nem akarja megismerni a szomjúság érzését. Pedig a felnőtt ember számára ez egy létfontosságú tapasztalat. Ha például kirándulunk, egészen más úgy megérkezni a csúcsra, hogy ott vesszük elő először a kulacsot. Ha útközben állandóan szürcsölünk, ez egyre erősebb ingereket vált ki bennünk, és egyre nehezebben húzzuk fel magunkat a magas hegyre. Aki nem tud szomjazni, nem lesz jó hegymászó.
Mennyi mindent elvégeztél bennem Uram! Kihoztál a fényre, hogy lássak. Hűségedet rendelted mellém, hogy kitartóan könyörögjek. Könyörületed tett könyörületessé önmagammal és másokkal szemben. Megüresített önmagaddal nyertem el az alulmaradás képességét. Türelmed által lettem reményt virágzó megművelt föld. Örökkévalóságoddal gyógyítod múltam sebeit és jövőm ígéretét is beteljesíted. Ámen
Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. Nem engedi, hogy lábad megtántorodjék, nem szunnyad az, aki védelmez téged. Bizony nem szunnyad, nem alszik az, aki védelmezi Izráelt! Az ÚR védelmez téged, az ÚR a te oltalmad jobb kezed felől. Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold. Az ÚR megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. Megőriz az ÚR jártodban- keltedben, most és mindenkor.
IGE – Erőtlenségből erő
De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. (2Kor 12,9)
Nehéz elfogadnunk, hogy az ég csatornái nem úgy nyiladoznak, ahogyan mi szeretnénk. Nem mi adjuk az ütemet, sőt nagyon is kiszolgáltatva hallgatjuk azt a zenét, amelyik fentről jön. Vannak helyzetek, és az esőzés is ilyen, amikor csakis két út van előttünk. Vagy perelünk az Istennel, bár nyilvánvalóan hiába, mégis dacosan nézünk fölfelé, vagy magunkat képesek vagyunk egy egészen más szemszögbe helyezni, és megszületik bennünk az elfogadás. Lehet elfogadni valamit úgy, mint a rab a bilincset. De lehet elfogadni úgy, hogy valamiképpen az események mögé lát az ember, hogy képes módosítani a céljait, mert egy magasabb szempont alá helyezi magát. Mit az egykori szolga, akinek azt parancsolta a király, hogy szitával merje ki a vizet a kútból. S mivel hűséges szolga volt, mert, merte, merte napestig, amikor is egy gyűrű akadt a merítőedénybe. Kiderült, hogy a cél nem is a víz kimerése volt.
Megfeszített és feltámadt Krisztus! Élők és holtak szabadítója! Köszönöm a hiányaimat. Köszönöm, hogy szomjas lehetek, mert mikor iszom, a Te élet-vized, a Te szeretetd-kutad forrásai után vágyódva lépek Hozzád. Köszönöm, hogy éhes vagyok, hisz láthatom, ahogyan ötezer ember lakik jól hálaadásod nyomán és tanítványodként oszthatom szét kenyeredet az éhezőknek. Köszönöm, hogy sötétben járhatok, a halál árnyékában, mert érzem hátamon vessződet, botodat, amivel biztonságosan kapcsolódhatok Hozzád. Köszönöm Uram, hogy nincs hova lehajtanom a fejem, mert így úton maradok Veled. Köszönöm, hogy fájdalmaim vannak, mert ebben a böjtben a Te sebeidben keresztelkedve belülről gyógyítasz és elfogadóvá, csendessé és örvendezővé teszel minden körülmények közt. Köszönöm Uram az erőtlenségeimet, mert a Te titokzatos, Szentlélekkel teljes erőd többet ad, mint amennyit én tudnék tenni magamból. Ámen
A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Kórah fiainak zsoltára. Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek URa! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek URa, királyom és Istenem! Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! (Szela.) Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a Siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. Újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. URam, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat! Figyelj rám, Jákób Istene! (Szela.) Istenünk, pajzsunk, nézz ránk, tekints fölkented személyére! Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek URa, boldog az az ember, aki benned bízik!
IGE – Igazodóból megújuló
Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul, és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Rm 12,1-3)
Felnézünk néha-néha az égre, és amikor meglátjuk a végtelen csillagteret, megjelenik szemünk előtt az a Valaki, aki minden valóság mögött áll. Aztán visszasüppedünk a mindennapokba, és úgy teszünk, mintha nem így lenne. Odaszánni testünket hitvallás. Azt mondom ezzel, hogy mindaz, ami látható, ami vagyok, Istentől jött. Ezért van az, hogy a legősibb szokás a böjt. Amikor meg tudom vonni magamtól az ételt, amikor valamit teszek ezen az úton, nyilván nem egy különös jócselekedet, mégis jel arra, hogy képes vagyok testemet megzabolázni. A test odaszánása az is, amikor jót teszek. Amikor elhiszem, hogy valakinek a lelke épül az által, hogy egyre gyengülő izmaimat használom őérte.Testünk vallja meg lelkünk hitét.
Drága Urunk! Világunkban ezer darabra törött és gyökeresen átalakult, ami tökéletes, szép, és jó. Annyi impulzus, hatalmi kép akar rátelepedni lelkünkre. Urunk, itt van a kivonulás ideje! Segíts, hogy kilépjünk régi vonzásokból, ingatag életünkből, világi bölcsességekből, akarom-világunkból. Drága Jézus, te teljesen odaadtad, kiüresítetted magad! Köszönjük, hogy az istentisztelet hódolatában oszthatatlan akaratodra figyelő akaratunk megváltozhat és hozzád haza találhat. Ámen
Teremjenek a hegyek békét a népnek, és a halmok igazságot! Szolgáltasson igazságot a nép elesettjeinek, segítse meg a szegényeket, de tiporja el az elnyomókat! Éljen addig, míg nap és hold lesz, nemzedékről nemzedékre! Mint amikor eső hull a rétre, és zápor áztatja a földet: úgy virágozzék napjaiban az igazság, és legyen nagy békesség, amíg meg nem szűnik a hold. Uralkodjék tengertől tengerig, és a Folyamtól a föld széléig. Hajtsanak térdet előtte a pusztalakók, nyalják a port ellenségei! Tarsísnak és a szigeteknek királyai hozzanak ajándékot, Sába és Szebá királyai fizessenek adót! Boruljon le előtte minden király, őt szolgálja minden nemzet! Mert megmenti a segítséget kérő szegényt és az elesettet, akinek nincsen támasza. Megmenti a nincstelent és a szegényt, a szegény embereket megsegíti. Elnyomástól és erőszaktól megváltja őket, mert drága számára a vérük. Éljen ő, és adjanak neki sábai aranyat, imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt mindennap! Legyen bőven gabona az országban, a hegyek tetején hullámzó kalászok legyenek olyanok, mint a Libánon; virágozzanak a városok, mint földön a fű! Maradjon meg neve örökké, terjedjen híre, amíg a nap ragyog! Nevével mondjanak egymásra áldást; mondja őt boldognak minden nép! Áldott az ÚRisten, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet! Ámen, ámen.
IGE – Szolgából barát
Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (Jn 15,12-16)
Az ember sokszor összekeveri a bárányt a birkabőrrel, a bandát a közösséggel. Amikor eljön a pillanat, hogy a valóságos szeretet kerül a fókuszba, amikor baj van, amikor a jóság programmal nem mész semmire, amikor jönnek a katonák, és már nem kellemes asztali csevejt jelent a tanítványság, akkor kiderül, hogy ki hol is áll. Jézus az igazságot és az irgalmat nem játssza ki egymással, mint ahogyan itt a földön állandóan ezt tesszük. Úgy alkot békét bennünk az Úr, hogy ezzel senkinek a vétke nem kisebbedik. Ez a szeretet nem
„jókislány” vagy „jókisfiú” program, hanem valami, ami ezen messze felül van. Hogy átadom magam úgy, ahogy vagyok. Mellé állok úgy, ahogy vagyok.
Egyszerű, amit kérsz, Jézus. De nehéz. De milyen jó, milyen kimondhatatlanul jó, hogy barátaid lehetünk. Ezáltal szabadok lehetünk szeretni. Szabad nekünk szeretni. Lehetne másként? Szolgaként szerethetnénk? És mégis: csak ha a mai napomat megnézem, mennyi mindennek lettem a szolgája. Kérlek, adj most nekem csöndet, és a csöndben állítsd helyre a barátságunkat. Ámen
URam, hallgasd meg imádságomat, figyelj könyörgésemre! Hallgass meg, mert hű és igaz vagy te! Ne szállj perbe szolgáddal, hiszen egy élő sem igaz előtted! Mert ellenség üldöz engem, földre tiporja életemet, sötétségbe taszít, mint a régen meghaltakat. Lelkem elcsüggedt bennem, szívem megdermedt bensőmben. Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain. Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld. Siess, URam, hallgass meg, mert odavan a lelkem. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek, mint a sírba leszállók! Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem. Ments meg ellenségeimtől, URam, nálad keresek oltalmat! Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton! Tartsd meg életemet nevedért, URam, hozz ki engem a nyomorúságból a te igazságodért! Némítsd el ellenségeimet a te hűségedért! Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek, mert a te szolgád vagyok én!
Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: Arról kérdezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul. Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek: és azon a napon nem kérdeztek éntőlem semmit. (Jn 16,19-23)
Michael Ende Momo című regényében egy nagyvárosban a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket. Elérik, hogy mindenki rohanjon. Egyre szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és egyre idegenebbé válnak önmaguk számára is. Momo egy kislány, aki egyedül veszi fel a harcot a szürkék seregével, és visszahozza az embereknek az ellopott időt. Kiderül, hogy a reménytelenül betegnek tűnő világ mégis gyógyítható. Érdekes jelképe ennek a rohanó időnek a füst, a könyvben a szürke urak tápláléka. A virág pedig a megélt idő jelképe. Ez a két kép valóban sokatmondó. A füst elillan, egy pillanat alatt semmivé lesz pénz, erő, egészség. Ezzel szemben áll a virág képe. Mert emellett elidőzni, és csak úgy nézegetni, nem kerül semmibe. Nem tehetem a zsebembe – hiszen akkor elhervad –
, csak nézhetem, csak az időmet adhatom neki. Mintha életünk ezt a kalandot adná nekünk: érkezzünk meg a futó jelenből ebbe az időtlen jelenbe, jussunk el a füstszerű jelenből a virág jelenébe.
Azt kérdezik tőlem, honnan és miért a szenvedés, az ártatlanok halála, a halál rettenete azokon, akik semmi rosszat sem követtek el. Azt kérdezik, van-e Isten, ha háborúk dúlnak, földrengések pusztítanak, emberek halnak meg. Azt kérdezik, hogy van-e jóságos hatalom, aki irányítja a világot, amikor ennyi fájdalmat és értelmetlenséget látni. Azt kérdezik, hol van az én Istenem, ha nem ment ki az oroszlánok közül, ha nem ment ki ellenségeim kezéből, ha betegség gyötör. Nem adok választ nekik. Csak gyötrő sóhajtásomat, velük szenvedésemet, együtt gyászolásomat, síró kétségeimet tárom fel. Beszélek a sebzett gyógyítóról, a megöletett bárányról, aki néma maradt levágói előtt, a véres keresztről, az Atyáról, aki Fiát halálra szánta. Arról, aki előttünk ment az úton, amit mi tapostunk ki Neki. Aki úgy szeretett minket, hogy önmagát sem kímélte. Aki nem a szenvedés felett varázsolgat, hanem belement a mélységbe, a pokolba, a magányba, hogy elkísérjen az élők útján. Ámen
Dicsérjétek az URat! Milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű a szép dicséret! Felépíti Jeruzsálemet az ÚR, összegyűjti a szétszóródott Izráelt. Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket. Megszabja a csillagok számát, nevet ad mindegyiknek. Nagy a mi Urunk, és igen erős, bölcsessége határtalan. Támogatja az ÚR az alázatosokat, de porig alázza a bűnösöket. Zengjetek hálaéneket az ÚRnak, énekeljetek hárfakísérettel Istenünknek! Ő az, aki beborítja felhőkkel az eget, esőt bocsát a földre, füvet sarjaszt a hegyeken. Eledelt ad az állatoknak, a károgó hollóknak is. Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak. Jeruzsálem, dicsőítsd az URat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra, megáldotta benned lakó fiaidat. Békét szerzett határaidon, a búza legjavával tart jól téged. Elküldi parancsát a földre, beszéde gyorsan terjed. Olyan havat ad, mint a fehér gyapjú, olyan deret szór szét, amilyen a hamu. Darabokban dobálja a jeget, ki állhatja ki hidegét? De ha kibocsátja szavát, elolvasztja azokat, és ha szelet támaszt, már víz csörgedezik. Kijelentette igéjét Jákóbnak, rendelkezését és törvényeit Izráelnek. Egyetlen néppel sem bánt így, a többiek nem ismerik törvényeit. Dicsérjétek az URat!
IGE – Világból az Atyához
Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal. (Jn 17,11-19)
A szerető ember az, aki képes nem cselekedni, amikor csendben kell lenni, de képes szólni és tenni, amikor erre van szükség. A szerető ember az, aki elfogadja a rossz körülményeket, képes beletörődni azokba, ugyanakkor képes ezekben pozitívan, örömmel jelen lenni, és jót tenni, tehát aktívvá válni. Az élet e nagy kettősségének az egyensúlyát kellene megtalálnunk, és akkor a szeretet titkára is eljutunk. Ha képesek lennénk nem a magunk gyártotta elvárásoknak megfelelni, hanem a tettek helyett néha a visszahúzódást választani, akkor megtalálnánk az egyensúlyt, ami a szeretet.
Urunk, Jézus Krisztus! Őrizz meg minket a gondok világában, az áldozatok, és a súlytalanná váló szavak világában! Tarts meg minket, kérünk, az ítélkező nyilak kereszttüzében, a családi és nemzeti összeomlások világában. Hisszük, hogy ha sötét éj borul is ránk, a te világodhoz tartozunk, hisszük, hogy a váratlan és meglepetésként kapott öröm ránk talál. Te vagy a Megtartó! Kérünk, légy erős szabadítónk! Szabadítsd meg a gonosztól! Ámen
Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. Megszólalt Jób, és ezt mondta: Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.
IGE – Hitvallóból tagadó
Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok. A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas. (Jn 18,25-27)
Ne ítélj, mert Isten adta azt a valakit melléd, akit megítélsz, és voltaképpen Istent ítéled meg, ha megítéled a felebarátodat. A mi biztonságunk és ítéletünk is egyedül Isten kezében van. Minél jobban elfordulunk ettől a biztonságtól, annál jobban ítélkezünk. Sokszor úgy látjuk, hogy egy másik ember bűne, gyengesége az akadály abban, hogy jobban menjenek a dolgaink. Ő az, aki nem teszi meg, nem áll oda… Valójában nem a másik ember az ok, hanem az, hogy én magam nem fészkeltem be magam jól Isten tenyerébe. Nála van a biztonság, nála van a megbocsátás és az elfogadás.
Imádság
Jób is vagyok, Péter is vagyok. A hit nagy hősei, akiknek voltak gyenge pillanatai, voltak megingásai, voltak kétségei, voltak hűtlenségei és átkai. A Nagyhéten rám nehezedik annak a Jézusnak a képe, aki virágvasárnapi győztes bevonulása után kiszolgáltatta magát, elhagyta a jól ismert sámsoni ereje, másokon segítő érintései helyett hagyta, hogy arcul csapják, töviskoronázzák. Megtagadlak-e akkor, amikor már nem sikertörténet a Téged követés, mikor igazságtalanságok érnek, mikor mások jobban boldogulnak, mint hű szolgád? Átlépem-e a határt, ami még a Te vonzásodban tart? Kiszolgáltatsz-e engem is a rossznak? Elveszítem-e bizalmamat Benned? Nem tudom. Azt tudom, hogy Te nem veszítesz el engem. Ámen
Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást? Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.
IGE – Királyból rab
Pilátus azután ismét bement a helytartóságra, behívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus viszont ezt kérdezte tőle: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? Pilátus erre így szólt: Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél? Jézus így felelt: Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna, az én szolgáim harcolnának, hogy ne jussak a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. Pilátus ezt mondta neki: Akkor mégis király vagy te? Jézus így válaszolt: Te mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. Pilátus ezt kérdezte tőle: Mi az igazság?
Miután ezt mondta, ismét kiment a zsidókhoz, és így szólt hozzájuk: Én nem találok benne semmiféle bűnt. Szokás nálatok, hogy szabadon bocsássak egy foglyot a páska ünnepén: akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát? Ekkor újra kiáltozni kezdtek: Ne ezt, hanem Barabbást! Ez a Barabbás pedig rabló volt. (Jn 18,33-40)
Pilátus a szavakon innen, Jézus a szavakon túl volt. Pilátusnak nem volt ideje arra, hogy belekerüljön Jézus csendjébe. Neki gyors döntésre volt szüksége, várta a támpontokat, amiket a bíróság elé terjeszthet. Lefojtott indulat volt benne, szinte megőrült a csendtől. Így állt szemben Jézus és Pilátus. Jézus már csak a csendet ismerte. Lelke elcsendesedett, elfogadta Isten akaratát. De ez a csend nem véleményhiány, nem süket csönd, hanem a megszelídült lélek csendje, aki teret enged Isten munkájának.
Talán egy élet kell ahhoz, hogy az ember megtanulja nem lenyelni a szavakat, hanem elereszteni őket. Nem gyomorfekélyt okozni magunknak ki nem engedett gőzünkkel, hanem elpárologtatni indulatainkat a csendben.
Az elengedés a csend igazi üzenete. Nem zajhiány, hanem az a belső állapot, egyfajta erőtér, amiben jó élni. A csend ideje lehet számunkra az a hely, ahol kicsik vagyunk, ahol egyszerűen lemállanak rólunk azok a szavak, amikkel annyit sebeztünk, és annyi bajt okoztunk, csak Krisztus és mi vagyunk jelen, önzetlenül, magunk.
Ki vagy Te Jézusom? Nekem király, Pilátusnak rab. Nekem bűntelen, a főpapoknak bűnös. Nekem erős Isten, a tanítványoknak elhagyatott ember. Nekem megfeszített, másnak feltámadt. Nekem titokzatos, másoknak nyilvánvaló. Annyi alakban és helyzetben bukkansz fel és mutatod meg magad, amennyi fűszál van a réten, mégis Egy vagy. Ma színeváltozásaidat szemlélem. Jogtalanul elítélt Bíró, keresztet cipelő Megváltó, szomjazó Élet vize, tékozló Isten Fia, kereszten megbocsátó és imádkozó sorstárs, pokolra leszálló Élet, ruhátlan-meztelen Igazság. Ki vagy Te Jézusom? Ámen
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: Az ÚRra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. Ó, URam, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az URat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az ÚR, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.
IGE – Élőből halott
Jézus ezek után tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. (Jn 19,28-30)
A Megváltás feloldja az összes áldozat szükségét. Nem kell áldozat, nem erre alapozódik Isten szeretete, hanem a szabadságra. Ő nem elvesz, nem öl, hanem éltetet ad. Ha Istent nem olyannak látjuk, mint aki örökké csak kér és követel és parancsol, hanem életet ad, állandó szeretet-áradásban van, akkor a halálról is tudunk majd talán szabadon beszélni. Mert vajon megbíznánk-e mi egy olyan apában, aki feláldozza a saját fiát? Én biztosan nem. De abban az Istenben meg lehet bízni, aki még a legnagyobb mélységben is jelen van. Abban érdemes megbízni, aki akkor is a szeretet cselekedeteit tette, amikor már alig élt a kereszten. Érdemes rábízni magam arra a Jézusra, aki az életet adja, aki előre lök, aki éltet, és mindig többet akar belőlem kihozni holnap, mint ami ma vagyok. Ez a szabadság az, amire Isten elhívott, és nem az, hogy az ő nagy áldozata miatt mi sok kis áldozatot mutassunk be. Az ember nem áldozat, nem bábu, hanem szabad, cselekvő lény. Adja az Úr, hogy az Ő nagy szabadságában járjunk és éljünk, és majd ebben a szeretetben fogadjuk el halálunkat is.
Megváltóm! Meghívtál engem szomjazót a vízhez, hangot a csendhez, elveszettet a biztonságba. Keresztedre nézek! A te kegyelmed jele formáljon nagylelkűvé, alakítson a hitben, töltse be szükségeimet, adjon bizonyosságot, hogy a legjobb még ezután következik, formáljon, hogy Krisztus-képű ember legyek. Hiszem, Úr Jézus Krisztus, hogy kegyelmed jeleivel tele van a föld. Hadd legyek én is jeleddé. Ámen
Jób ekkor megszólalt, és így felelt az ÚRnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. Ki akarja eltakarni örök rendemet tudatlanul? – kérded. Valóban olyasmiről szóltam, amit nem érthetek: csodálatosabbak, semhogy felfoghatnám. Hallgass meg, hadd beszéljek! – kértem. Én kérdezlek, te meg oktass engem! – felelted erre. Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban.
IGE – Ürességből teljesség
Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2,5-11)
Jézus nem lehetett úgy Megváltó a földön, hogy nem hagyta ott égi mivoltát. Különben csak ellibbent volna az emberek szeme előtt, mint valami tünemény, valami mítosz. Jézus nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett föl: Eljött a mi ürességünkbe! Mert megtehette volna, ahogy írja is ez a mondat, hogy zsákmánynak tartja azt, hogy Ő az Istennel egyenlő. Mi mindent tartunk mi zsákmánynak? Vegyük csak az időnket! A legtöbb ember, köztük én is, kényesek vagyunk arra, hogy ki és hogyan bánik az időnkkel. Jézus az alapvető önazonosságról mondott le: nem az enyém az életem. Ha Jézus így szerette ezt a világot, ha üressé lett értünk, akkor a mi dolgunk nem az, hogy Jézus helyett cselekedjünk, hanem hogy engedjük az Ő munkáját kiteljesedni. Ha ugyanezen az úton elindulunk visszafelé, ha zsákmányszerzés helyett hagyjuk Istent cselekedni, akkor biztosan megtaláljuk Őt.
Nagyszombat a csend napja. Az egész világ feszülten várakozik most arra, hogy leszállj a Pokolra és előhozd a holtakat. Ma feszült csendben várok arra, hogy az elmúlt 40 nap imái, igéi, gondolatai, zsoltárai kinyissák a Feléd vezető szabadulás útját. Elnémul a hívó harangszó, távol kerül az ordítozók hada, a házimunka kényszerű csörömpölése, az ünnepre készülés neszezése, a fortyogó indulatokat ürességedbe ejtem, a kereszt nyomasztó terheit lábadhoz dobom, és figyellek, hallgatlak, imádlak, szeretnek. Ámen